Hogyan vett részt Latin-Amerika a második világháborúban? 

Argentína keményebb dió volt

Argentína mondhatni a maga külön útját járta a latin-amerikai országok között, ugyanis Ramón Castillo diktatúrája kimondottan fasiszta jellegű volt. Castillo a riói konferencia után kijelentette, hogy nem hajlandó a külképviseletek vezetőit visszahívni Róma, Berlin és Tokió városaiból. Ám 1943 júniusában, nem sokkal a választások előtt a hadsereg vette át az irányítást és Castillo menekülni kényszerült.

Az új argentin vezetés mindenesetre már veszélyt jelentett az angol és amerikai érdekekre például azzal, hogy Juan Domenigo Perón embargót hirdetett az Egyesült Államoknak 1941 óta flottatámaszpontot garantáló Uruguay ellen és más gazdasági szankciókat is kilátásba helyezett. Washington válaszul rátette a kezét az amerikai Fed által kezelt argentin aranytartalékra és leállította az Argentínába irányuló exportot.

Az amerikai-argentin viszonyokban csak Cordell Hull amerikai külügyminiszter nyugdíjazása hozott változást. Nelson Rockefeller külügyi helyettes államtitkár már a párbeszédet kereste az új argentin vezetéssel. Ugyan az 1945. februári újabb amerikai külügyminiszteri konferenciára, Mexikóvárosba az argentin kormány nem delegálta külügyérét, a többi amerikai állam nyomására az USA ígéretet tett Argentína felvételére a megalakulása előtt álló ENSZ-be.

Az alku másik részének megfelelően Argentína hadat üzent a tengelyhatalmaknak - a Németországgal szembeni hadüzenet 1945-ben már önmagában is a világszervezetbe való belépőnek bizonyult. Az, hogy Perón Argentínája mennyiben segítette a háború után a náci menekülteket, egy másik korszak történetéhez tartozik.

A két közvetlen hadviselő

A két legerősebb latin-amerikai hatalom hadserege térségbeli szövetségeseivel szemben kivette a részét a világháborús erőfeszítésekből. Brazíliában Getúlio Vargas és "zöldingesei" (camisas-verdes) világnézetükben a liberalizmust, a szocializmust és a nemzetközi zsidó pénztőkét jelölték meg ellenségként, de sok más, a fasizmushoz közel álló latin-amerikai hatalomhoz hasonlóan ez nem befolyásolhatta mozgásterüket az USA árnyékában. Vargas külpolitikáját jól szimbolizálta, hogy egyik fiát az Egyesült Államokba, míg a másikat Németországba küldte tanulni. Emellett a hadsereg tisztikara is németbarátnak volt mondható. A hadba lépéshez közeledve Roosevelt tudta: Brazíliát mindenképpen az USA mellé kell állítani.

1940-re Hull latin-amerikai ügyekért felelős tanácsosa, Sumner Welles kierőszakolt egy megállapodást, amely katonai támaszpontok létesítését tette lehetővé az amerikai hadsereg számára Brazília északkeleti részén, ami egyre nagyobb amerikai katonai jelenléthez vezetett a volt portugál gyarmaton. Hasznát ezeknek először 1942 őszén vették: az amerikai légierő a Fáklya-hadművelet során Brazíliából hajtott végre bevetéseket, emellett a német tengeralattjárók elleni harcban is szerepe volt a támaszpontoknak. Roosevelt cserébe hadiipari termékeket ígért, akárcsak a többi latin-amerikai országnak.

1942-re Brazília teljes mértékben az Egyesült Államok mellé állt: januárban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a tengelyhatalmakkal, májusban pedig titkos katonai szerződést kötött Washingtonnal. Roosevelt azonban halogatta, hogy a szerződésnek megfelelően katonai felszerelésekkel lássa el a brazil hadsereget, ugyanis a brazil tisztikar jelentős része még mindig a tengelyhatalmakkal rokonszenvezett. A bizonytalan helyzet 1942 augusztusában változott meg, amikor két hét leforgása alatt öt brazil teherhajót süllyesztettek el a német U-Bootok. A közvélemény azonnal háborúpárti lett, s a tömegtüntetéseket követően Brazília 1942. augusztus 22-én hadba lépett.

Ám az első katonákat csak 1944. június 30-án küldte a frontokra a kormány, ami önálló döntés következménye volt. Az angolok ellenezték a brazil részvételt, mondván, ki tudja, mit nyújtanak be számlaként a segítségért. Az európai háború végéig 25 ezer brazil katona harcolta végig az olasz frontot - részt vettek a hírhedt Monte Cassinó-i ostromban is -, közülük 454-en pedig az életüket adták a szövetséges győzelemért. A hazatérő katonákat hatalmas lelkesedéssel fogadták.

A legmeglepőbbnek Mexikó esete tűnhet, ugyanis a közép-amerikai ország és az Egyesült Államok viszonya nem volt éppen barátságosnak mondható; legutóbb az 1910-es években torkollt majdnem háborúvá a két ország konfliktusa. Ám Roosevelt más külpolitikát választott, igyekezett minden amerikai állam "jó szomszédja" lenni. Az elnök, Manuel Ávia Camacho szintén félrerakta a régi sérelmeket és a latin-amerikai hatalmak közül Mexikó az elsők között volt, amely az USA mellé állt. A riói konferencián Ezequiel Padilla mexikói külügyminiszter követelte a leghangosabban, hogy minden amerikai állam szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat a tengelyhatalmakkal.

1942 májusában Mexikó Brazíliát megelőzve üzent hadat Japánnak, Németországnak és Olaszországnak. Flottájuknak néhány német hajót is sikerült elsüllyeszteniük, és hajtóvadászatot indítottak a Mexikóban tevékenykedő német kémek ellen. Mexikó leginkább humán erőforrással támogatta északi szomszédját: a mexikói kormány 75 ezer vendégmunkás farmer küldéséről gondoskodott, míg negyedmillió, az Egyesült Államokban élő mexikói jelentkezett valamilyen formában hadi szolgálatra.

A második legnagyobb latin-amerikai erőt a mexikói kormány expedíciós serege adta. Ez egy kisebb légierőt jelentett 300 pilótával, amely a fülöp-szigeteki, majd tajvani harcokba kapcsolódott be. Mindezekért cserébe a lend-lease-ből tetemes mértékben részesült Mexikó, hogy modernizálja haderejét és iparát. Az USA emellett tőkével és mérnökök küldésével támogatta a mexikói vasútépítést.

A második világháborúból - mint hadat üzenő szövetséges - az összes latin-amerikai ország kivette a részét, mindezt úgy, hogy elkerülték a világégés szörnyű pusztításait. A térség fejlődésében, emlékezetében a világháború tehát nem hagyott nyomot, nem vált történelmi fordulóponttá, ahogy például Európában. A történetírás abban viszont megegyezik, hogy míg a világ többi része a háborúval volt elfoglalva, az Egyesült Államoknak sikerült a Monroe-elvet az addigiaknál is jobban érvényesítenie.

1. A Monroe-elv
2. Hadüzenetek
3. Argentína keményebb dió volt

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2014

• Mátyásdomb: Lonkai-kastély
• Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
• Zrínyi kirohanásai
• Az ujj nélküli apáca titka
• A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
• Kémelhárítók „rendszerváltása"
• Színészből lett politikusok
• A maffia Tízparancsolat-értelmezése
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma