Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Kivégzett diktátor a tévében
Nicolae Ceauşescu rémuralma elleni megmozdulásokból pár nap alatt felkelés lett, majd az események forradalommá szélesedtek.
1989. december 22-én ezrek gyűltek össze Bukarestben, és amikor a román diktátor az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beszédét füttyszó és petárdarobbanások hangja zavarta meg, ekkor a tévéadás megszakadt.
A megtapasztalt népharag elől helikopteren menekülő conducătort hamar elfogták.
Rendszere pillanatok alatt megbukott, és három nappal később – rögtönzött bíróság előtti, mintegy két órán át tartó tárgyalást követően – feleségével együtt kivégezték, miután felelősnek találták őket 60 ezer ember haláláért, népirtásért és a nemzetgazdaság tönkretételéért.
A visszaemlékezők szerint Elena Ceauşescu kegyelemért könyörgött, és ellenállást tanúsított, férje viszont szó nélkül tűrte „a megalázást”, viszont a megkötözés pillanatában patakokban folytak a könnyei, életének utolsó másodperceiben pedig rázendített az Internacionáléra, a nemzetközi munkásmozgalom himnuszára.
Utolsó szavai ezek voltak: „Éljen a szocialista Románia! Halál az árulókra!”
Az ítéletet – két társával együtt – a 31 esztendős Ionel Boeru, egy elit ejtőernyős alakulat tagja hajtotta végre AK–47-esekkel.
A per néhány részletét, valamint a halott Ceauşescut milliók láthatták még aznap este a tévében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap