Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Korábban
Menekülés a halálba
„Jobb elégni, mint elhalványulni” – írta búcsúlevelében Kurt Cobain Neil Young egyik dalát idézve.
Az 1990-es évek elején generációs ikonná váló Cobain számos testi és lelki problémával küzdött. Állandó gyomorbántalmakra panaszkodott, krónikus hörghurutban szenvedett, heroinfüggőséggel, alkoholizmussal és időről időre megújuló depresszióval viaskodott.
Mindezt a sztárstátusz és az azzal járó folyamatos médiafigyelem terhe csak tovább erősítette.
Ráadásul Cobain családjának előtörténete sem volt mentes a mentális problémáktól. Egyik unokatestvére elmondta, hogy két nagybátyja is önkezével vetett véget életének.
Első öngyilkossági kísérletét – nagy adag altatót vett be pezsgővel – Cobain 1994 márciusában követte el Rómában, ahová kezelésre utazott.
Hazatérése után feleségének, Courtney Love-nak a rendőrséget kellett kihívnia, miután a zenész egy puskával bezárkózott a szobájába. A hónap végére sikerült elérni, hogy Cobain Los Angelesbe menjen elvonókúrára, ám végül mégis megszökött az intézetből.
Napokon át keresték, mielőtt április 8-án Gary Smith villanyszerelő a seattle-i otthonában rá nem talált. A magával fejlövéssel végző Cobain napok óta halott volt.
Vérében nagy adag heroint is találtak. Ha hihetünk a húgának, ezzel teljesült a zenész egyik, gyerekkorában többször is hangoztatott vágya: tagja lett a 27-esek klubjának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.