Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Korábban
Heroin whiskyre
Amikor utolsó bandájának menedzsere, John Cooke 1970. október 4-én benyitott a Los Angeles-i Landmark Motor Hotel 105-ös szobájába, azonnal sejtette, hogy nagy a baj.
Az éjjeliszekrény és az ágy között fekve, kezében pár dollárral, félig levetkőzve talált rá a rock and roll királynőjére, akinek heroinfecskendője az asztalon hevert. Az énekes akkor már órák óta halott volt.
Janis Joplin – aki számára az 1967-es monterreyi fesztivál hozta meg az áttörést – 1968-ban állítólag már naponta 200 dollárt költött heroinra, és nem volt ritka a napi egy üveg whisky elfogyasztása sem.
Joplin 1970 augusztusában kezdte el új albuma, a Pearl stúdiómunkálatait Full Tilt Boogie Band nevű zenekarával.
Október 3-án munka után a banda egyik tagjával, Ken Pearsonnal kocsmázott, majd éjfél után visszatért hotelszobájába, és belőtte magának utolsó heroinadagját. Vasárnap, október 4-én hiába várták a stúdióban, nem érkezett meg.
John Cooke, a banda menedzsere még reménykedett akkor, amikor a szálloda előtt meglátta Joplin pszichedelikus színekben pompázó Porschéját. A szobájába belépve azonban minden illúziója elszállt.
Az énekesnő halálát herointúladagolás okozta, de az éjszaka során elfogyasztott alkoholnak is szerepe lehetett a tragédiában. Joplin barátai az elhunyt vagyonából – annak kívánságának megfelelően – hatalmas búcsúztatóbulit rendeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap