Hét hírhedt kalóz
2016. március 29. 08:35 Múlt-kor
Bűntudat nélkül raboltak, fosztogattak, kínoztak és gyilkolták meg emberek százait és ezreit, mégis sokukra hősként emlékezünk. Voltak, akik valóban jó szolgálatot tettek hazájuknak (az áldozatokat persze ez kevéssé vigasztalta), mások nevéhez azonban csak brutális kínzások és emberölések tömegei kapcsolathatók.
Korábban
Kanóc a szakállban
Edward Teach (kb. 1680–1718) – ismertebb nevén Feketeszakáll – a kalózkodás aranykorának leghírhedtebb kalóza volt, akinek nevét az egész karibi térségben és az Atlanti-óceán nyugati részén is félték a 18. század elején. Hírnevéhez feltehetően ijesztő fizimiskája is nagyban hozzájárult: fekete arcszőrzetében lassan égő kanócokat gyújtott, hogy kinézetével rettegést keltsen. Pályafutását Nassaun, Benjamin Hornigold legénységének tagjaként kezdte, de hamarosan saját jogán vált félelmetes kalózkapitánnyá. A bristoli haramia talán legismertebb tette Charleston meglepetésszerű blokádja volt 1718-ban. A hírhedt kalózt végül Alexander Spotswood, Virginia kormányzója által küldött csapatok ölték meg az észak-karolinai Ocracoke szigetén ugyanabban az évben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap