Hét dolog, amit a rómaiaknak köszönhetünk: a betontól a naptári évig
2020. szeptember 22. 08:35 Múlt-kor
Korábban
Minél hamarabb vissza a csatatérre
Az ókori csaták a történelem legvéresebb és legkegyetlenebb összecsapásai közé tartoztak. Ha egy katona súlyosabban sérült meg a harcmezőn, fel kellett készülnie a sokkra, a vérveszteség okozta eszméletvesztésekre, az izomgörcsökre és az igen hosszú agóniára. Jó eséllyel a másnapot sem érte meg.
Augustus császár idején ismerték fel, hogy a gyógyulás reményét biztosítani kell a katonáknak, ezért létrehozták a történelem első hivatásos katonai egészségügyi szolgálatát, amelynek legfontosabb célja mindemellett az volt, hogy a sebesült katonák mihamarabb visszanyerjék egészségüket, s amilyen gyorsan csak lehet, visszatérhessenek a harcmezőre.
Minden légióhoz beosztottak egy orvosi csapatot, akik már a harcmezőn megkezdhették az ellátást. A rómaiak viszonylag magas „túlélési” aránnyal dolgoztak, ugyanis a kórházig eljutó, sebesült katonák mintegy 70 százaléka gyógyultan távozhatott a barakkból.
Az igen nagyra becsült római orvosok jó néhány évszázaddal megelőzve korukat nagy hangsúlyt fektettek a higiéniára. Megszokott módszer volt a sebészeti eszközök forró vízzel való fertőtlenítése és tisztítása, amit csak a 19. század végén fedezett fel újra Európa.
Az érszorító és az emberi anatómia meglepően pontos ismerete segítségével az ókori orvosok az amputálást is igen magas színvonalon művelték.
A szervezettségüknek, az állandó orvosi felügyeletnek, a szakmai tudásnak és a számos újításnak köszönhetően a római legionáriusok átlagosan öt évvel tovább éltek, mint a civilek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap