Hat eltaszított királyi hitves, aki végül felülkerekedett férjén
2017. szeptember 5. 18:39
Korábban
VIII. Henrik legbölcsebb felesége
VIII. Henrik hat felesége közül talán nincs még egy, akit olyannyira elfeledett a történelem mint Klevei Annát. Nem véletlen, hiszen híres angol uralkodóval kötött házassága mindössze néhány hónapig tartott. Szemben Henrik többi feleségével, Anna kiválasztása nem érzelmi, hanem színtisztán politikai alapon történt. Na meg egy egy világhíres átverés révén.
A szövetségest kereső Henrik ugyanis udvari festőjét, Hans Holbeint küldte a klevei fejedelem udvarába, hogy készítsen portrét annak lányáról, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban megfelel-e az igényeinek. Holbein pedig egy szemkápráztatóan gyönyörű fiatal lány portréjával tért vissza urához, aki azonnal nyélbe is ütötte a mennyegzőt. Amikor azonban élőben is találkozott az új arával, szomorúan, majd dühösen konstatálta, hogy Anna valójában meglehetősen távol áll a kor szépségideáljától. A „Flandriai Kancával” (ahogy Annát ekkoriban emlegették) való házasság legnagyobb kárvallottja a klevei szövetség, és így a házasság mellett erősen kampányoló Thomas Cromwell kancellár lett, akit Henrik hamarosan lefejeztetett.
Anna azonban bölcsebb volt, mint a néhai kancellár és Henrik más, tragikusabb sorsú feleségei. Amikor a király nem sokkal a mennyegzőt követően viszonyt kezdett Howard Katalinnal és a házasság érvénytelenítését követelte, Anna készséggel teljesítette minden kívánságát.
Ezzel a lépésével, talán bátran kijelenthető, Klevei Anna VIII. Henrik legsikeresebb feleségévé lépett elő. Válásukat követően a „király húgává” vált, kastélyokat, szolgálókat és gazdag apanázst kapott a koronától élete végéig. Közeli kapcsolatot épített ki a király két lányával, Máriával és Erzsébettel, majd később magával Henrikkel is. Végül 1557-ben hunyt el, békében, jólétben, udvara szeretete által övezve – és túlélve mind Henriket, mind az öt másik feleséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.