Fűrészporos kenyéren, tapétaragasztón és emberhúson élték túl a 900 napos ostromot Leningrád lakói
2022. szeptember 2. 08:57 Múlt-kor
„Visszatértünk az őskorba. Az életünk már csak egyetlen dologról szólt: az élelemért folyó vadászatról” – írta naplójában a leningrádi blokád napjairól az ostromot túlélő Jelena Szkrjabina. A Wehrmacht alakulatai a finn haderő segítségével 1941. szeptember 8-án zárták körül Oroszország egykori fővárosát, a Leningrádra átkeresztelt Szentpétervárt, ám a német hadvezetés a Néva-parti város bevétele helyett annak kiéheztetése mellett döntött. Leningrád és a szovjet hátország között szinte teljesen megszűnt a kapcsolat. Megkezdődött az újkori történelem egyik leghosszabb, legtöbb áldozatot követelő ostroma. Megfelelő ellátás hiányában, a rendkívül hideg télben a lakosok korábban elképzelhetetlen módszerekhez folyamodtak a túlélés érdekében, ám ennek ellenére is százezrek estek áldozatul a blokádnak, amely 78 éve, 1944. január 27-én szűnt meg teljesen.
Korábban
Észak elbarikádozott Velencéje
Németország 1941. június 22-én hajnalban támadta meg a Szovjetuniót. A németek a villámháborús siker érdekében három szovjet nagyváros, Leningrád, Moszkva és Sztálingrád elfoglalását tűzték ki célul.
Hitler az „Észak Velencéjeként” is ismert Néva-parti Leningrád elfoglalásával a Wilhelm von Leeb tábornagy vezette Észak Hadseregcsoportot bízta meg.
A leningrádi hatóságok a németek közeledtével megkezdték a város körül felhúzott védővonal kiépítését.
Az erődítményrendszer felhúzását 1941 júniusának végétől több százezer ember végezte közmunkában.
Több száz kilométer hosszan húzódó tankcsapdák és szögesdrótakadályok, fából összetákolt barikádok és lövészárkok nehezítették a támadók dolgát. A védők körbeaknázták a várost.
Az Észak Hadseregcsoport alakulatai augusztusra megközelítették Leningrád külső védelmi vonalait, miközben a finn hadsereg északról nyomult előre.
A város körül szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű.
Hitler hamarosan egyértelművé tette a szándékait Leningrádot illetően. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a város bevételéhez hosszú hónapokra lenne szükség, ami több tízezer német emberéletet követelne, a Führer a lakosság kiéheztetése mellett döntött. Kijelentette: „Szentpétervárt el kell törölni a Föld színéről.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.