Felkelés a földi pokolban: a varsói zsidóság elkeseredett harca a túlélésért

A bunkerekből erőszakkal kiűzött zsidók a varsói gettóban

A német hadsereg 1939 szeptemberében néhány hét alatt rohanta le Lengyelországot, amelynek nyugati és északi területeit a Harmadik Birodalomhoz csatolták. A központi területekből főkormányzóságot hoztak létre, ide telepítették át a lengyeleket és a zsidókat, utóbbiakat a városokban kialakított gettókba.

Európa legnagyobb gettóját 1940 októberében Varsóban hozták létre. A 307 hektáros területen – amelyet három méter magas fallal, rajta egyméteres szögesdróttal vettek körül – félmillió ember zsúfolódott össze, egy szobában esetenként 20 ember is lakott.

Kevés volt a víz, az áram és a fűtőanyag, gyakoriak a járványok. A hivatalos fejadag napi 184 kalóriának felelt meg, így a családok sokszor rejtegették a holttesteket, hogy felvehessék a nyomorúságos élelemadagot. 1941 januárja és 1942 júliusa között 75 ezer zsidó halt éhen vagy hunyt el betegségek következtében, a hullák az utcákon hevertek.

A németek a gettót kívülről őrizték, a belső rendet a zsidó rendőrség tartotta fent, de inkább csak hajtóvadászatokat rendezett, és az emberek rejtegetett vagyonát kereste. Míg a többség csak vegetált, a gettó csempészekből, feketézőkből álló „arisztokráciája” óriási összegeket keresett.

A németek utasításait a Zsidó Öregek Tanácsa (Judenrat) hajtotta végre, miközben próbálta az életet elviselhetőbbé tenni. Az embertelen körülmények ellenére az emberek ingyenkonyhákat, iskolákat üzemeltettek, újságokat adtak ki, még koncerteket is rendeztek. Szervezkedett az illegális mozgalom is, de a különböző irányzatok sokáig nem hangolták össze tevékenységüket.

Lángtengerré változtak a gettó utcái

A náci vezetés 1942. január 20-án a berlini Wannseeben tartott konferencián határozta el a zsidók tervezett és irányított megsemmisítését, amelyet cinikusan végső megoldásnak, „Endlösungnak” neveztek. Megkezdődött a gettók felszámolása, lakóik deportálása a haláltáborokba.

Varsóból 1942. július 22-étől indultak naponta a szerelvények, három hónap alatt 275 ezer embert szállítottak el, közülük 254 ezren Treblinka gázkamráiban végezték. Az SS-csapatok a gettó utcáin hatezer embert lőttek le, százak – köztük a Judenrat elnöke, Adam Cziernakow – öngyilkosságot követtek el. Amikor a deportálásokat ősszel leállították, a varsói gettóban alig 60 ezer zsidó maradt.

A zsidó közösség tényleges vezetése fokozatosan az addig összefogni képtelen illegális szervezetek (Antifasiszta Blokk, a Bund, Lengyel Munkáspárt, Poalej Syjon stb.) kezébe került. 1942. december 1-jén megalakult az ellenállás egységes katonai szervezete, a Zsidó Harci Szövetség (ŻOB) Mordechaj Anielewicz, Marek Edelman és mások vezetésével, valamint az egyes csoportok között egyeztető Zsidó Koordinációs Bizottság.

A ŻOB irányítása alá hozzávetőlegesen 750-800 fegyveres tartozott, és kapcsolatot épített ki a lengyel ellenállás különböző szervezeteivel, jelszavuk ez lett: „nem az életünket, hanem a méltóságunkat akarjuk megmenteni”. Az ellenállók bunkereket, alagutakat építettek, katonai kiképzést szerveztek.

A túlélésre nem sok remény maradt

Az első komoly harci erőpróbára 1943 elején került sor: január 18-án SS-egységek hatoltak be a gettóba, hogy 16 ezer munkást vigyenek Lublinba. A ŻOB harcba szállt, és bár végül hatezer főt a németek elvittek, a szervezett fegyveres ellenállás visszhangra talált egész Varsóban. Március-áprilisban a varsói gettó már lényegében a ŻOB irányítása alatt állt.

A németek 1943. április 19-én reggel kezdtek a gettó felszámolásába. A Jürgen Stroop tábornok vezette műveletben az első támadást a védők visszaverték, és két tankot is kilőttek, végül csak a légierő bevetése késztette őket visszavonulásra.

A németek ezután szisztematikusan láttak neki a gettó lerombolásának, a házakat ágyúval lőtték szét, a védők azonban az alagutakban eltűntek és másik épületben bukkantak újra fel. A nácik házról házra, bunkerről bunkerre haladtak, az épületeket felgyújtották, a bunkereket berobbantották, míg végül az egész gettó lángtengerré és gigantikus temetővé változott.

A ŻOB főhadiszállását május 7-én sikerült körbevenniük, s miután behatolni nem tudtak, gázt vetettek be. A felkelés vezetői öngyilkosságot követtek el, de néhányuknak egy addig rejtve maradt alagúton sikerült elmenekülni. Május 10-től már csak romharcok folytak, a felkelés május 16-án fejeződött be, amikor a nácik győzelmük jelképeként felrobbantották a zsinagógát, de még hetekig előfordultak szórványos összecsapások.

A varsói gettófelkelés a legjelentősebb zsidó ellenállási akció volt a II. világháború idején, amely súlyos presztízsveszteséget okozott a náciknak. A harcok 29 napja alatt pár száz felkelő szállt szembe több ezer, a fegyverzet terén is hatalmas túlerőben lévő támadóval. Stroop Berlinbe küldött jelentése szerint a felkelés során hétezer zsidót öltek meg, 56 ezret fogtak el és 632 bunkert romboltak le. Az életben maradt zsidók koncentrációs és kényszermunkatáborokba kerültek, és csak néhányan élték meg a háború végét.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2012

• Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• A férjét istenítő vörös grófnő
• A pártfeleség
• "18 évet vártam erre a napra"
• "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
• A kormányzó hitvese
• A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
• A magány rabjai
• A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén