Munkácsy-kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában
2005. március 24. 13:37
Munkácsy a nagyvilágban címmel kiállítás nyílik ma Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában; a festményeket, grafikai műveket, írásos dokumentumokat is bemutató tárlaton sok olyan mű szerepel, amelyet a magyar közönség eddig csak `hírből` ismert, illetve soha, vagy évtizedek óta nem láthatott.
A július végéig megtekinthető időszaki kiállítás a világban `szétszóródott` Munkácsy-képekből ad válogatást. A tárlaton 115 festmény és 29 grafika szerepel, láthatók továbbá más művészek által készített portrék és eredeti fotók a festőről, valamint személyéhez kötődő relikviák is. Budapesten most először lesz megtekinthető például a Két család (A szalonban) című alkotás, amely több mint két évtizedig a New York-i Metropolitan Museum of Art állandó kiállítási darabja volt.
A tárlatot a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitja meg. A kiállítás egy új Munkácsy-kép kialakítására tesz kísérletet: a szegény asztalosinasból nemzeti hőssé növő Munkácsy Mihály mellett megmutatja a művészet Mekkájaként emlegetett francia fővárosban élő nagyvilági művészt is - írta összegzésében az intézmény.
A galéria laza kronológiai sorrendben tárja a látogató elé Munkácsy életművét. Külön csoportot képeznek a monumentális vallási kompozíciók: a Krisztus-trilógia Debrecenben marad, de láthatók lesznek az úgynevezett "redukciók", a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota feles méretű változatai, illetve szerepel a tárlaton számos, korábban ki nem állított előkép és vázlat.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.