Lefejezett csontvázakra bukkantak Angliában
2005. március 1. 12:35
36 lefejezett csontvázat fedeztek fel az észak-angliai York római temetőjében brit régészek, akik azóta is töprengenek, kik és miért vághatták le a halottak fejét: a rómaiaknak ugyanis ez nem volt szokásuk.
A kutatók 49 fiatalember és hét gyermek csontvázát ásták ki, ezek közül 36-nak hiányzott a helyéről a feje, egyikük lábát pedig megvasalták - és ez sem tartozott a rómaiak gyakorlatához. Dr. Patrick Ottaway, az ásatás vezetője a héten tájékoztatta a sajtót a leletről, hozzáfűzve, hogy minden jel szerint a halál után, éles szerszámmal választották le a 36 fejet, hogy aztán a test lábához, combjához vagy medencéjéhez helyezzék a halotti szertartás során.
Dr. Ottaway a továbbiakban német és észak-afrikai régészekkel konzultál, mivel számos zsoldos érkezett a Rajna vidékéről, illetve Észak-Afrikából, ahonnan maga Septimus Severus is származott: azt igyekszik megtudni tőlük, hogy saját területükön voltak-e ilyesfajta ókori temetkezési hagyományok...
Ami a vasba vert csontvázat illeti, a tudós szerint példátlan Angliában. "Talán büntetésből verték láncba, vagy azért, hogy megakadályozzák a szökésben" - kockáztatta meg a merész feltevést.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap