Elárverezték Nelson admirális leveleit
2005. február 8. 10:52
A február elsején Edinburgh-ban rendezett aukción az admirális levelei 42000 font értékben találtak vevőre. A képen is látható középső levélben az admirális a csatában elvesztett karjának `teljes pótlásáról` emlékezik meg. Az aukción ezek a levelek voltak a legfontosabb kalapács alá kerülő darabok. Mivel a 2005-ös év a trafalgari csata kétszázadik évfordulója, ezért idén Angliában több megemlékezést tartanak mind az ütközetről, mind a benne résztvevőkről: főleg az ott életét vesztő Nelsonról.
Korábban
Brit történészek új bizonyítékokra leltek, amelyek szerint Lord Nelson, a népszerű ábrázolásain letakart szemmel látható brit admirális soha nem fedte kendővel vakságát. Nelson fekete szemkötős ábrázolása csupán a 19. századi portréfestészet találmánya, melyet a hollywoodi filmek erősítettek meg és emeltek be kitörölhetetlenül az admirális népszerű ábrázolásának kelléktárába.
Zászlódarab Lord Nelson hajójáról
Nyolcvanhatezer dollárért (mintegy 17,2 millió forint) vásárolta meg egy magángyűjtő kedden egy londoni árverésen Lord Nelson híres hajója, a Victory zászlójának egy darabját.
Előkerültek Nelson admirális elhallgatott levelei
A viktoriánus cenzúra érinthetetlen hőssé változtatta a trafalgari csata győztesét, Nelson admirálist. Az új kutatások a hadvezér emberi gyarlóságait is bemutatják.
Napóleon és Nelson ükunokái kibékültek
A trafalgari csata emlékére szervezett kiállítás kedvéért még a két régi ellenfél, Nelson és Napóleon ükonokája is megbékélt egymással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.