A leghíresebb transzvesztita: Éon lovag kalandos élete, 1. rész
2005. január 13. 13:25
Kínos tettenérés a budoárban
Fent: Zsófia Sarolta királyné, akiért Éon női ruhába bújt Lent: a felszarvazott férj, III. György angol király |
1770 körül egyre erősödött az a pletyka Londonban, mely szerint a tekintélyes burgundiai lovag valójában nő - az emberek állítólag még a londoni tőzsdén is komoly tétekben fogadtak egyik vagy másik eshetőségre. Küllemre egyáltalán nem tűnt nőiesnek: arca és testalkata férfira vallott, s gyakran viselte a dragonyosok kapitányi egyenruháját. A lovag eleinte kitartott amellett, hogy férfi, ám csakhamar megváltoztatta álláspontját, s nagyjából 1771-től már nőnek vallotta magát. Ekkortól azt állította: leánynak született, ám szülei, hogy hozzájussanak a hozományhoz, fiúnak adták ki, s férfi módra nevelték.
Pikáns történet szól arról, mi vette rá a lovagot, hogy hirtelen hivatalosan is nőnek adja ki magát. III. György király babonás felesége, Zsófia Sarolta egy éjjel hálószobájába rendelte az akkorra már titkos szeretőjévé vált Éont, mert olyan álmot látott, mely szerint csakis a lovag tudja meggyógyítani súlyos beteg fiát. A király azonban váratlanul benyitott, s felháborodva konstatálta, hogy éjnek évadján egy férfi ügyködik a felesége budoárjában. A királynő becsülete védelmében az egyik szolga hirtelen ötlettől vezérelve azt hazudta a királynak, hogy Éon valójában nő. Mivel ekkor már széles körben pletykáltak a lovag női ruhák iránti vonzalmáról s a valós neme körüli rejtélyről, György elbizonytalanodott, s levélben kért tanácsot XV. Lajos francia királytól.
Lajos szeretőjét, Madame Pompadourt, mint emlékszünk, a női ruhába öltözött Éon egyszer már alaposan megtréfálta. Az éles eszű s a politikához felettébb jól értő asszony a maga mulatságos tapasztalatából beszélt hát, mikor azt tanácsolta a királynak: erősítsék meg, hogy Éon nő, mert így egyrészt háborítatlanul folyhat tovább a királyné és a lovag politikai előnyökkel is kecsegtető románca; másrészt elhárulnak a viharfelhők Anglia és Franciaország jó kapcsolata fölül. XV. Lajos hajlott az okos szóra, s kajánul megírta Györgynek, hogy Éon tényleg és igazából nő.
Folytatjuk!
A következő rész tartalmából: Hazatérés szoknyában, A halottnak hitt szerető felbukkan, A rejtélyre fény derül
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.