Az Elveszett Paradicsom nyomára bukkantak Iránban
2004. november 29. 14:05
Régész körökben csak Elveszett paradicsomként (Lost Paradise) emlegetett Jiroft ötezer éves leletei a mezopotámiai sumér civilizációhoz hasonló kultúrából származnak. Szakemberek szerint Jiroft valójában Aratta ókori városa, amelyet egy iraki agyagfelirat fejlett civilizációként említ.
Jiroft közel három éve került reflektorfénybe, amikor illegális ásatásokat jelentettek a területről és a helyiek fosztogatni kezdték a felbecsülhetetlen értékű leleteket.
A Kerman tartományban fekvő Jiroft egyike a világ, történelmi emlékekben leggazdagabb területeinek, romokkal és leletekkel az i.e. III. évezredből, több mint száz lelőhellyel a Halil Rood-folyó völgyének 400 kilométeres hosszában.
"A tengertől való 180 kilométeres távolság dacára a rákfélék és kagylók mindennaposak voltak az emberek asztalán" - mondta Marjan Shakur iráni paleozoológus, aki jelenleg a franciaországi Sorbonne-on tanít. - "A több mint hetven azonosított kagylófajtából legalább hét ehető volt, ami azt mutatja, hogy Jiroft lakosai ötezer évvel ezelőtt rendszeresen kagylókat fogyasztottak és azokat díszítésre is használták. A felfedezés bizonyítja, hogy Jiroft lakosai, a távolságok dacára kereskedelmi kapcsolatban álltak a Perzsa- és az Ománi-öböl partvidékével."
2002 óta két ásatási szezonban dolgoztak a jirofti lelőhelyen, és sikerült feltárniuk egy i.e. 2300 körülire datált, négymillió vályogtéglából álló zikkuratot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap