Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők

2004. november 12. 11:07 Lukácsi Attila

Korábban

A fővárosi temetők egyedülállóan mostoha sorsa
A fővárosi peremkerületek temetői
Budapest három legnagyobb temetője

A Salgótarjáni úti izraelita temető: helyrehozhatatlan károkat szenvedett el

kapuépület

A nemrég védetté nyilvánított Salgótarjáni úti temető óriási művészet-, és kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Mostanára azonban helyrehozhatatlan károkat szenvedett el a vandál pusztítás, a fosztogatások miatt, valamint a ravatalozó is beomlott. A síremlékek, az eklektikus-, historizáló stílusban épült mauzóleumok azonban pusztulásukban is gyönyörűek. Védelmük halaszthatatlan feladat.

A temetőt 1874-ben szentelték fel, de a hitközség már 1868-ban területet kapott a Kerepesi temetőből. Ez a sírkert a (1874-ig használt) Lehel úti-, és a Váci úti (1845-1910) izraelita temetőt váltotta fel. A viszonylag kis terület azonban már a század végére szűkös lett, innentől kezdve már csak a családi sírboltok fogadtak be új halottakat, egyébként csak különleges esetben lehetett ide temetkezni. Miután rövid ideig temettek csak ide, a sírkert csak egy rövid korszaknak a lenyomata, legnagyobb részben a dualizmus korának ipari-, és pénzarisztokráciájának tagjai nyugszanak itt.

Wahrmann Mór

Az első neves halottak Horn Ede, az első zsidó vallású kormánytag, publicista, Kossuth bizalmasa, a 48-as emigráció egyik vezetője, és Neuschloss Simon, az első hazai parkettagyár alapítója voltak. Horn síremléke már a keresztény formák átvételének egyik első jele, ha az obeliszken nem lenne ott a héber felirat, állhatna a szomszéd Kerepesi temetőben is. Őket követte Popper Lipót faáru-gyáros, Wahrmann Mór várospolitikus, Brill Sámuel Lőw, és Kaufmann Dávid rabbik. A század végéig ide temették még Bacher Simon héber nyelven alkotó költőt és írót, Rózsay Józsefet, az Elisabethineum (a mai Erzsébet kórház) alapítóját, és Ullmann József országgyűlési képviselőt is.

A temető életében azonban a XX. század eleje volt a legintenzívebb. Ekkorra épült fel a monumentális mauzóleumok nagy része, amelyek máig építészetünk egyik legkevésbé ismert szeletét alkotják, és ma már sajnos többnyire romosak. A század elején temették ide Wassermann Jónást, az EMKE kávéház-, és a porosz származású Wechselmann Ignácot, a Vakok Intézetének alapítóját. A névsor folytatható Megyeri Krausz Lajossal, a Gizella gőzmalom tulajdonosával, a bankár Schossberger Zsigmonddal és Madarassy-Beck Nándorral. Azonban nemcsak az ipari és pénzoligarcha rétegből kerültek ki az ekkor idetemetett neves személyek. Ugyanebben az időszakban temették ide például Bródy Zsigmond és Singer Zsigmond laptulajdonost illetve publicistát, Kőrösy József statisztikust, Hernádi Kornél festőművészt, stb. Nem szabad említetlenül hagyni a szintén ebben a korszakban ide temetett Sziklay Kornél színészt, Szende Lajost a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezérigazgatóját, és Wolfner Józsefet, az újpesti bőrgyárost. A mauzóleumok mellett szerényen eltörpül az archaikus rabbisor, ahova olyan egyéniségek hamvai kerültek ekkortájt, mint a szefárd genealógia jelentős kutatója, Kayserling Mayer, Bloch Mózes, a Rabbiképző első igazgatója, és a Talmud-kritika megteremtője Bacher Vilmos.

régi sírok

A rabbik oszlopsorából kitűnik utóbbi síremléke díszes növényi ornamentikájával, a sírkő Lajta Béla alkotása. Ő tervezte az impozáns kapuépítményt is (1908), amely leginkább középkori várkastélynak tűnik. Ennek része a gondnoki lakás valamint a szertartásterem is. A kapuépítmény homlokzata a temető felől romantikus stílusú, fő része fehérmárvány, oldalsó része terméskővel borított. A sátorfedeles kapuépítmény után tágas előtér következik. A ravatalozónak ma már csak a falai állnak a lassú enyészetnek átadva. Belsejében máig megvan a hatalmas vörös márvány előkészítő asztal, és a vízmelegítő katlan tűzhelye. Lajta munkásságával megkísérelte egyesíteni a zsidó és a magyar folklorisztika elemeit, amellyel utat mutatott a későbbi szecessziós építészeti törekvéseknek. Érdekesség, hogy saját héber betűtípust is kifejlesztett. Itt, és a Kozma utcai temetőben mintegy 40 síremléke található. Ő volt továbbá a budapesti zsidó temetők építészeti főfelügyelője is. Az itt látható munkái közül ki kell emelni a Sváb család antik szentélyt formázó mauzóleumát, amelyet két allegorikus, feketegránit madáralak őriz. Hasonlóan szép a Guttmann család két oroszlánfej által őrzött sírja, Bródy Józsefnek a pesti chevra kadisa elnökének népi fafaragás-motívumokkal díszített feketegránit síremléke, és a gavosdiai Sváb család klasszicizáló fehérmárvány mauzóleuma.

Azonban nem csak Lajta tervezett ide síremlékeket. Más építészek művei közül még kiemelendőek Quittner Zsigmond művei, az eklektika jegyében fogant Wahrmann-, és Neuschloss-mauzóleumok, valamint ő tervezte Bródy Zsigmond laptulajdonosnak, és mecénásnak a síremlékét is.

A kevés helyreállított falsírbolt egyike Weiss Manfrédé, a csepeli gyárkomplexum alapítójáé. A síremlék Kármán Géza Aladár, és Ullmann Gyula műve. Kiemelendő a Schossberger-mauzóleum is, amelyet Wagner Sándor tervezett, valamint a Kőrössy Albert által tervezett Madarassy-Beck sírbolt.

Azonban a legmonumentálisabb és legismertebb családi sírbolt a Hatvany-Deutsch családé (nemrég sajnos néhány vandál kidöntötte tartóoszlopait). A hatvani cukor-, és malomipar alapjait lerakó család talán legismertebb tagja, Hatvany-Deutsch Sándor volt, aki hatalmas vagyonát képek vásárlására, a művészeti élet pártolására költötte. Műpártoló tevékenységükre emlékeztet a hatalmas, görög panteont formázó síremlék. Jelentős még az építészeti emlékek közül az Ehrenfeld-család mauzóleuma, amelyen ugyan némiképp már az időjárás viszontagságai által megrongálva, de még látható a mozaikdíszítés.

A 20-as évektől már kevesebben temetkeztek ide, a fővárosi zsidóság első számú temetkezőhelye a Kozma utcai temető lett. Ekkortájt temették ide Kaszab Aladár alapítványtevőt, és Vázsonyi Vilmos igazságügyminisztert. Kaszab alapította a Kaszab Aladár és Józsa Poliklinikát, amely gyakorlatilag a Zsidókórház rendelőintézete volt, később bele is olvasztották. A II. világháborúig még ide temették Vázsonyi Jenő kormánybiztost, Kelemen Lajost a Magyar Ruggyantagyár vezérigazgatóját, Riemann Lázárt a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. alelnökét, és Baumgarten Henrik jogtudományi írót. Az ipari-, és pénzarisztokráciából olyan nagyságokat temettek ide ekkor, mint a szolnoki művésztelep mecénásaként hírnevet szerzett Kohner Adolf, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatójaként ismert Baranyavári Ullmann Adolf, illetve a csepeli gyáróriást létrehozó Weiss-testvérpár (Bertold, és Manfréd), és családjuk. Itt leltek végső nyugalomra a textilgyáros Goldberger-család hamvai is.

A temető a II. világháború idejére majdnem teljesen megtelt. Ebben az időszakban temették ide a színész Gál Gyulát, és a festőművész Fényes Adolfot, valamint a pesti gettó halottainak egy részét, és a Duna-parti gyilkosságok áldozatait. Ide temették a Dunából kifogott úszó holttesteket, és a városban portyázó nyilasok áldozatait. Itt van emlékműve még a főváros ostromának zsidó áldozatainak, a gettóban elhunytak emlékére pedig 2002 júliusában kegyeleti emlékpark létesült a temető egy távolabbi sarkában. Neveiket hasonlóan a Dohány utcai zsinagóga udvarához, kis emléktáblák őrzik több sorban.

A temető az 1950-es évektől teljesen feledésbe merült, többé nem temettek bele 1-2 rendkívüli kivétellel: 1959-ben Fejér Lipót matematikust itt búcsúztatta Scheiber Sándor rabbi - ő azonban a Kerepesibe került. Ezután 1-1 temetés történt a családi sírboltokba (Sándor Pál politikus feleségét 1965-ben, nemrég pedig Kiss József költő egyik leszármazottját temették ide).

előző oldal következő oldal 6 / 9