Holttestek az iráni agyagváros alatt

Bam erődjének részlete a pusztulás előtt

Tavaly december 26-án borzalmas földrengés rázta meg Iránt: a tragédia szörnyű emberi és kulturális áldozatokat követelt. A természeti csapás néhány óra alatt több mint harmincezer áldozatot szedett, de mint arról a Múlt-kor azonnal beszámolt, szinte teljesen megsemmisült Bam város egyedülálló, 2000 éves vályogpalota-komplexuma is. Az évente tízezreket vonzó becses műemlék a világ legrégibb és legnagyobb vályogépítménye volt, pusztulása az emberiség kultúrtörténetének pótolhatatlan vesztesége marad.

A helyszínen ásatást végző iráni régészek újabb öt ősi holttestet találtak a vályogerőd alatt. Ezzel az itt talált emberi maradványok száma tízre emelkedett. A Bam város feltárásán dolgozó kutatók akkor bukkantak a maradványokra, amikor 2500 éves erőd vályogfalának feltárását dokumentálták.

"Múlt héten az iráni régészek 4 gyermek és egy serdülő maradványaira bukkantak a vályogtéglákból rakott városfal alatt" - jelentette be Seyyed Hadi Ahmedi, a kutatás egyik szakértője. "Valamennyi test fehér szövetbe volt burkolva, ám a koponyák és a többi csontok már elmállottak."

A leletek nem előzmény nélküliek: két héttel ezelőtt a Bam feltárásán dolgozó régészek hat ember maradványainak megtalálásáról számoltak be, ám a tüzetesebb vizsgálat kiderítette, hogy csupán öt emberről van szó. A régészek most azt igyekeznek megállapítani, milyen idősek a maradványok.

Az agyagváros Irán egyik legnépszerűbb látványossága volt, több tízezer turista kereste fel évente. A lenyűgöző látványt nyújtó, legalább 2000 éves, 6 négyzetkilométeres területen emelkedő épületegyüttes - melyet teljes egészében napon szárított vályogtéglából, pálmatörzsekből és szalmából építettek - volt a világ legnagyobb vályogépítménye.

Az ókori városépítészet szinte teljes épségben fennmaradt, csodálatos példája erődített falakból, lakóházakból, hivatali épületekből, templomokból és fürdőkből állt. Bár az Óváros egyes részei Krisztus korából származtak, a komplexum nagyobbik részét a 15-18. században emelt építmények alkották.

Az iszlám előtti kultúra egyedülálló tanúja eddig sem vészelte át sértetlenül az évezredeket. Jóllehet a közvetlen közelében húzódó szeizmikus törésvonal mindeddig nem tett benne kárt, de fennállása során többször is elfoglalták és kifosztották. Legutóbb a 18. században, a Szafanida-dinasztia idején építették át jelentősen; végső elnéptelenedése az 1722-es afgán megszállás idejére tehető. Eddig az időpontig a becslések szerint 9-13 000 ember lakta a komplexumot. Lakói Pezsia földjén az elsők között tértek iszlám hitre, és ők építették az első iráni mecseteket is.