A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására

2024. szeptember 20. 15:05 Múlt-kor

Talán furcsán hangzik, de a cannes-i filmfesztivál megszületése a fasizmus és a totalitárius rendszerek felemelkedésének volt köszönhető. A nemzetközileg jegyzett velencei filmfesztivál ugyanis a múlt század harmincas éveiben sokkal inkább szólt a politikáról és a nemzeti büszkeségről, mint a szabad filmművészetről.

A Cannes-i fesztivál 2023-ban (Kép forrása: Wikipédia / bestentours / CC BY-SA 4.0 )

Korábban

1938-ban aztán kitört a botrány: a közönség és a zsűri tagjainak nézőpontját figyelmen kívül hagyva a fesztivál fődíját, a Mussolini Kupát Leni Riefenstahl a náci Németország diadalát harsogó Olimpia című filmje és egy olasz alkotás, amely mellesleg az Itáliában regnáló diktátor Benito Mussolini egyik fiának irányításával készült, megosztottan kapta.

Válaszul a felpaprikázott és kiábrándult franciák egy új filmfesztivál elindítását tűzték zászlajukra. A kiválasztott helyszín végül a francia Riviéra egyik ékköve, Cannes lett, ahol az új, politikailag független fesztivál 1939. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit. A város vezetői örömükben majd kibújtak a bőrükből, hiszen így a nyári főszezont két héttel ki tudták tolni.

A nagy várakozásoknak és reményeknek azonban hamar végük szakadt. A nyitónapon ugyanis egy másik, sokkal fajsúlyosabb esemény történt: a náci Németország hadereje megkezdte Lengyelország lerohanását, kirobbantván a második világháborút.

A fesztivál szinte meg sem kezdődött, de már félbe is szakadt. A második rajtra az apokaliptikus világégést követően, 1946. szeptember 20-án került sor. A cannes-i filmfesztivál újra debütált és az évtizedek folyamán a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljaként nőtte ki magát.

Botrányok bármikor kitörhetnek olyan helyeken, ahol celebek és művészek nagy számban képviseltetik magukat. Nem volt ez másképp Cannes-ban sem. A B-kategóriás filmek sztárja, Simone Silva egy fotózáson az amerikai filmszínész Robert Mitchum társaságában kebleket villantott. Az 1954-ben készült fotó óriási vihart kavarva bejárta a nyugati világot, ki felszisszent, ki elismerően füttyentett, a fesztivál szigorú ítészei pedig kiborultak.

1960-ban, a sztriptíz- és orgiajelenetekkel teletűzdel Federico Fellini-film, Az édes élet a Vatikánban verte ki a biztosítékot. A nézők prűdebb lelkületű csoportja hatalmas füttykoncertet rendezett, amikor Fellini, pucér testek ide vagy oda, átvette a filmjének odaítélt fődíjat az Arany Pálmát.

1976-ban a japán filmrendező Ósima Nagisza gyalogolt bele mélyen a közerkölcsbe az explicit szexjelenetekben bővelkedő, a pornográfia határát súroló, egy pénisz levágással végződő Az érzékek birodalma című filmjével.

Az utóbbi idők legemlékezetesebb skandaluma a korábbi Arany Pálma-díjas Lars von Trierhez köthető, aki a 2011-es filmfesztivál sajtótájékoztatóján nácinak nevezte magát és kijelentette, hogy „megérti Hitlert”.

A rendező később bocsánatot kért, kijelentvén, hogy megjegyzései durvák és szarkasztikusak voltak, és egyáltalán nem szimpatizál a náci diktátorral. Mindhiába, a zsűri tagjai hajthatatlanok voltak, és a dán művésznek el kellett hagynia a fesztivált.