A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai

A Városligeti-tó 1916-ban (kép forrása: Fortepan / Urai Dezső)

A három városligeti sziget közül kettőnek a rajtuk előforduló szárnyasokról adott nevet a Liget közönsége: Páva-sziget és Hattyú-sziget. A legnagyobb szigeten már az 1800-as évek elején egy vendéglő működött, melynek tulajdonosa pávákat tartott, hogy növelje a hely vonzerejét.

A pávák népszerűsége később sem kopott meg. A 19. század végén – ekkorra már az egykori Páva-szigetet felszámolták –, a fővárosi kertészet tartott pávákat a közpark területén, hogy ezzel is szórakoztassák a közönséget.

A Városligetnek a 19. században volt egy kisebbik tava is, a Hattyú-tó. A park legmélyebb pontján, vízgyűjtőként szolgált. Közepén kis szigetet alakítottak ki, amelyet beültettek rózsával. Mégsem a virágokról kapta a nevét: Hattyú-szigetnek nevezték el, mivel a Liget vizein megtelepedett hattyúk költőhelyül használták.

A Hősök tere madártávlatból 1935-ben (kép forrása: Fortepan / Szent Istvány Dezső)

A Városligeti-tó látványa fél évszázadon át nem volt elképzelhető hattyúk nélkül. A  tó vizén úszkáló, mutatós fehér madarak számtalan 1900 körül készült fotón és képeslapon feltűnnek a csónakázók körül.

Az 1896-os Millenniumi kiállításra a tavacskát véglegesen felszámolták. A hattyúk azonban nem tűntek el a Városligetből. A kertészek fészekrakásra is alkalmas szállást építettek számukra a nagy tó partján. A hattyúház a jégcsarnokkal szemben, a Nye bojsza torony tövében bújt meg.

A ligeti hattyúk virágkora az első világháború végéig tartott. A háború lezárása körüli, zavaros években nem gondozták őket, az állomány gyorsan fogyatkozott. A boldog békeidőket jelképező díszmadarak hosszú időre eltűntek a Városligeti-tóról. A szomszédos Állatkertben találtak békésebb otthonra. Az Állatkerti-tavon alakítottak ki számukra egy újabb, védett Hattyú-szigetet.

A galambetetés száz évvel ezelőtt még nem volt tiltott elfoglaltság a Városligetben. Az 1910-es években népszerű galambetető helynek számított Vajdahunyadvár udvara, számos korabeli fotón és képeslapon is megörökítették az állandóan itt tanyázó galambrajt.

A városligeti Nagy-tó 1921-ben (kép forrása: Fortepan / Gara Andor)

Napjainkban a szabadon élő galambok etetését egészségügyi és környezetvédelmi okok miatt szigorú, bár sokak által vitatott szabályokkal korlátozzák világszerte a nagyvárosok közterületein és parkjaiban. Hiába számít azonban a magyar fővárosban is tiltott tevékenységnek etetésük, tucatjával találunk az internetes közösségi oldalakon friss fotókat a Városligeti-tó vizén megtelepedett kacsákat és a tóparti galambokat etető gyerekekről és felnőttekről.

Egy középkori hangulatú, tornyokkal tűzdelt vár szinte elképzelhetetlen denevérek nélkül. A Széchenyi-szigetre épült Vajdahunyadvár – és kedvező adottságainak köszönhetően az egész Városliget – a főváros egyik legjelentősebb denevéres élőhelye, ahol féltucat különböző denevérfaj egyedeit figyelték meg. Többségüknek itt van a búvóhelye, mivel a Városligeti-tó környéke kiváló táplálkozási lehetőségeket kínál számukra. (x)

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2010

• Az igazi Trebitsch
• Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
• Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
• Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
• A kannibál gróf kalandjai
• Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
• Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
• Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
• A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában