Betiltották a buddhás bikinit
2004. augusztus 3. 12:22
Sri Lankán a Legfelsőbb Bíróság megtiltotta a vallási szimbólumok kereskedelmi használatát, ezért bevonták az összes, Buddhát ábrázoló terméket.
A múlt hónapban a rendőrség a fináncok segítségével végleg száműzte a pultokról és a kirakatokból a Buddha mintás bikiniket, a Buddha alakú gyertyákat és a Buddha Bar albumokat. A sri lankai kormány felkérte a külképviseleteket is, hogy érjék el a buddhista érzületet sértő termékek piacról történő kivonását.
Leginkább a Victoria's Secret márkájú Buddha mintás bikini sértette a 19 milliós sziget lakosságának hetven százalékát alkotó buddhisták vallásos érzületét. A gyártó cég ezért írásban kért elnézést a sri lankai buddhistáktól. A sri lankai külügyminiszter idézte a gyártó cég közleményét, melyben az őszinte sajnálatát fejezte ki, s közölte, nem állt szándékában sem Buddha, sem a buddhizmus megsértése.
Az 1991 óta világörökségi listán szereplő Aluvihara sziklatemplom a sri lankai Dambulla mellett. A vallási és szekuláris festmények, szobrok miatt több mint kétezer éve zarándokhelynek számító barlangszentélyben 157 Buddha-szobor és Buddha életéből vett jelenetek találhatók. |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.