A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
2012. augusztus 29. 14:15 Fodor Pál
1521, 1526, 1541: az Oszmán Birodalom agilis szultánja és hadvezetése mindhárom alkalommal augusztus 29-én mért jelentős csapásokat a középkori Magyar Királyságra. De elkerülhető lett volna a vereség, és megállíthattuk volna a törököket?
Korábban
Új szultán, új hódítások
1520. szeptember 30-án új uralkodó lépett az Oszmán Birodalom trónjára: Szulejmán, aki éppen tizedik volt a szultánok sorában. Atyjától, a harcias Szelimtõl páratlan hatalmat örökölt. Három kontinensre kiterjedõ birodalma másfél millió km2-t tett ki, alattvalóinak száma elérte a 10-12 milliót. A szultánok Konstantinápoly elfoglalása (1453) óta Róma örökösének (a „Harmadik Róma” urainak) tekintették magukat, s már Hódító Mehmed (1451-1481) a római egyetemes világbirodalom feltámasztását tûzte maga elé célul. Mérlegelve az összes körülményt, Szulejmán úgy ítélte meg, hogy rendelkezésére áll az a gazdasági és katonai erõ, amellyel a siker reményében vághat neki a Nyugat meghódításának. Ehhez azonban elsõ lépésként el kellett takarítania az útból azt a Magyarországot, amely az elmúlt százharminc évben legfõbb gátja volt a törökök európai elõrenyomulásának.
Kincstára kimeríthetetlennek tetszett, hadserege vetekedett Európa nagy államainak összesített haderejével, és a verhetetlenség mítosza övezte. A félelmetes ármádia Szelim uralkodása (1512-1520) idején a Fekete-tenger vidékén, a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében szinte minden elérhetõ területet meghódított, beleértve Szíriát és Egyiptomot, a két gazdag tartományt is. A sikeres keleti hadjáratok felkeltették az Európában állomásozó katonák irígységét, akik ugyancsak részesedni kívántak a nagy háborúkkal együtt járó zsákmányból. Egyre hangosabban követelték a nyugati hódítások felújítását, hiszen azok már Nándorfehérvár 1456. évi, sikertelen török ostroma óta szüneteltek.
A követelés találkozott Szulejmán elképzeléseivel, aki mind külpolitikai, mind belpolitikai megfontolásokból hajlott arra, hogy ismét az európai hadszíntérre irányítsa félelmetes hódító gépezetét. Az egységes, keresztény európai politika (a keresztes eszme) szétesett, a pápai tekintély hanyatlott, a Habsburg dinasztia és a francia király pedig (fõleg miután 1519-ben Habsburg V. Károlyt választották meg a Német-római Birodalom császárának) ádáz harcba kezdett az európai fõhatalomért. Az oszmánok két korábbi nagy ellensége, Velence és Lengyelország a sorozatos kudarcok hatására megtört, és békés viszonyra törekedett a törökökkel. A vetélytársak meggyengülésében és az európai politika megosztottságában olyan alkalmat látott a szultán, amit nem szívesen szalasztott volna el. Családja, az Oszmán-dinasztia hagyományai szintén nyugati kalandokra ösztökélték Szulejmánt.
A feladat nem látszott túlságosan nehéznek, hiszen a kiváló török kémhálózat jóvoltából a szultán és pasái pontosan ismerték Magyarország helyzetét. Tudták, hogy a kincstár csaknem üres, s hogy alig jut belõle a déli, kettõs végvárvonal karbantartására, élelmezésére és a katonák fizetésére, a létfontosságú folyami flották fenntartására. Tudták, hogy a létében fenyegetett Magyarország mély társadalmi és morális válsággal küszködik, s hogy a védelemért felelõs tényezõk nem alkalmasak feladatuk ellátására. Elég volt átfutniuk a friss jelentéseket és saját katonai jegyzékeiket, hogy lássák: egyedül a boszniai határtartományban több török katona állomásozik, mint az egész magyar déli határvédelemben.
Egyszóval tisztában voltak azzal, hogy Magyarország beleroppant az évszázadosnál hosszabb háborúskodás terheibe, s hogy az erõviszonyok véglegesen az õ javukra billentek el. Lesújtó véleményüket e szavakkal foglalta össze egy határvidéki török vezér: „Az átkozott Magyarország olyan helyzetben és erõben van, hogy azzal egyáltalán nem is kell törõdni”. Ráadásul II. Lajos magyar király ügyetlensége folytán még a látszatra sem kellett ügyelniük; miután az utóbbi 1520 decemberében magyarázat nélkül lefogatta, majd visszatartotta Szulejmán követét, a szultán jogos megtorlásnak állíthatta be az agressziót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
- Bátyjához hasonló tragikus sors várt a „remény jelöltjére”, Robert F. Kennedyre tegnap
- Jókai Mór egész családja ellenezte Laborfalvi Rózával való házasságát tegnap