Öt nemzedék óta a magyar cukrászat élvonalában az Auguszt família
2023. február 27. 19:05 MTI
Auguszt József, a híres cukrászdinasztia kiemelkedő alakja 148 éve, 1875. február 27-én született. A Párizsban és Londonban is tanult cukrász alig múlt huszonegy éves, amikor 1896-ban aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával. Az első világháború közepén az akkor még vidékies Budán egy pazarul berendezett elegáns, gázvilágításos üzletet nyitott meg, amely kiváló és gazdag áruválasztékával a főváros egyik legkedveltebb üzletévé, az értelmiség, a nagypolgárság, sőt, az arisztokrácia kedvelt törzshelyévé vált.
Auguszt E. József és felesége, Erzsébet (Facebook / Auguszt Pavilon Farkasrét Cukrászda)
Korábban
Apja, Auguszt Elek 1870-ben nyitotta meg első „czukrászatát” egy földszintes tabáni házban, a kis bolt mögött volt a család lakása.
József a kor szokásának megfelelően Párizsban és Londonban szerezte meg a kellő szakmai gyakorlatot, majd Budára visszatérve átvette időközben megözvegyült édesanyjától a bolt vezetését.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával alig huszonegy évesen aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával.
Auguszt elsőnek indította meg Budapesten a teasütemények gyári készítését, 1908-tól pedig csokoládébonbont és drazsét is készített. Feleségével 1916-ban új üzletet nyitottak Krisztinaváros szívében, ez a mai Déryné Bisztró.
Az akkor még vidékies Budán nagy merészségnek számított a pazarul berendezett elegáns, gázvilágításos üzlet, de az uzsonnatermes cukrászda kiváló és gazdag áruválasztékával a főváros egyik legkedveltebb üzletévé, az értelmiség, a nagypolgárság, sőt az arisztokrácia kedvelt törzshelyévé vált.
A boltot Buda második világháborús ostroma idején, 1945 januárjában légitámadás semmisítette meg. Auguszt a romokból újjáépítette az üzletet, amely 1947-ben nyitott meg újra.
A cukrász nem sokkal később, 1948. június 18-án meghalt, így már nem kellett megérnie a cukrászda 1951-es államosítását, és a család kitelepítését.
A dinasztia a nehéz évek, a háború, a hadifogság, az államosítás és a kitelepítés után teljesen kisemmizve maradt, de újra felépítették életüket.
Auguszt József fia, az 1912-ben született Elemér, aki a Hauer cukrászdában volt tanuló, inaséveit pedig Londonban és Lisszabonban töltötte, feleségével 1957-ben egy kis Fény utcai üzlethelyiségben ismét megnyitotta a cukrászdát.
Gyermekeik, Olga és József a hetvenes években szerezték meg cukrászképesítésüket: József a Fény utcai cukrászdát vezeti, Olga a belvárosban, a Kossuth Lajos utcában kezdte meg cukrászda üzemeltetését.
Az ötödik generáció is kitanulta a cukrászmesterséget, s kisebb kitérők után mindannyian a családi hagyományokat követik, ők üzemeltetik a 2001-ben alapított, a nagypapa hajdani üzletére emlékeztető, százéves gesztenyefákkal körülvett Auguszt Pavilont Farkasréten.
A család, amely már öt nemzedéke őrzi a mesterségbeli tudást, a hagyomány tiszteletét, a vendégek iránti figyelmességet, 2011-ben Magyar Örökség Díjat kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap