2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kannibalizmushoz folyamodtak 1847 telén a Sziklás-hegységben ragadt telepesek

2021. január 12. 12:34 Múlt-kor

Bár az 1848-as kaliforniai aranyláz hozta el a legnagyobb és leghíresebb kelet-nyugati irányú tömeges migrációt az Egyesült Államok történetében, az évtized elején már jelentős számú ember kezdte a kontinens nyugati partján keresni szerencséjét. Ezek a vállalkozó kedvű telepesek számtalan veszéllyel néztek szembe útjuk során: a Sziklás-hegység, amelyen át kellett kelniük, szinte alig volt feltérképezve, és ugyanez volt a helyzet a mai Utah és Nevada államok sivatagos területeivel is. E területekre ekkoriban nem terjedt ki a szövetségi kormány fennhatósága, ráadásul egyes vidékekre Mexikó (délen), illetve az Egyesült Királyság (északon) jelentette be igényét.

Reménnyel teli utazók

Az ökrök vontatta ekhós szekereken felkerekedő telepeseknek így nem csupán az esetlegesen ellenséges őslakosokkal kellett számolniuk veszélyként, hanem idegen országok fegyvereseivel, illetve végső soron egymással is. A mai Egyesült Államok nyugati területeinek meghódítása, a „Manifest Destiny” („testet öltő végzet”) korai időszakának leghátborzongatóbb története minden bizonnyal az úgynevezett Donner-társaság útja.

A mit sem sejtő családokat nem csupán átverték egy rövidebb út ígéretével, de több ponton egymás ellen is fordultak, mígnem kis csoportokra szakadva, a tél beálltával egyre mostohább viszonyok között el nem érte őket a végzet a Sierra Nevada hegységben, a mai Kalifornia állam északkeleti részén.

Az 1840-es években az Egyesült Államok mai keleti és középnyugati államainak lakói közül sokan gondoltak érintetlen, művelésre váró területként Kaliforniára és az Oregoni Territóriumra. Ide, a kontinens nyugati partjára vagy tengeri úton, a Csendes-óceán felől lehetett eljutni, vagy rendkívül rögös, jobbára ismeretlen terepen haladó szárazföldi úton.

A reménykedő telepesek közül sokan vallásuk szabadon, közösségben történő gyakorlását is remélték a nyugatra költözéstől, hitbéli buzgalmukban pedig hajlamosak voltak hinni a kevésbé jóindulatú értesüléseknek is, amelyek könnyebb utat ajánlottak figyelmükbe. Az egyik ember, aki ilyen útvonalat hirdetett, egy Lansford Hastings nevű jogász volt.

Hastings 1842-ben járt először Kaliforniában, ezt követően igyekezett minél többeket meggyőzni arról, hogy az Oregon-ösvény néven ismert útvonal helyett délebbre, a Wasatch-hegységen át, a Nagy-sóstó-sivatagon keresztülvágva, a Ruby-hegységet megkerülve könnyebb odajutni.

A jogász anélkül írta le az útvonalat, hogy az egészet bejárta volna, és nem volt tisztában azzal sem, hogy új ösvénye sok helyen szekérrel járhatatlan. Hastings számára a fő motiváció a Fort Sutter nevű kaliforniai település alapítójával kötött egyezség volt, mely szerint az oda költöző telepesek által fizetett telekárakból részesedést kap.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ekhós szekeres telepesek kimerült ökrökkel. A Donner-társaságnak öt napba telt átkelni a Nagy-sóstó-sivatagon, ezalatt számos állatuk szomjan halt.Telepesek sátortábora a Humboldt-folyó mentén Nevadában, 1859.A társaság egyik fő szervezője, James F. Reed és felesége, MargaretAlbert Bierstadt: A Donner-tó a hegycsúcsról nézve (1873)Ismeretlen dátumú illusztráció a téli menedékeket építő Donner-társaságról.Úton a csúcs felé: a Donner-társaság tagjai a Sierra Nevada hegységbenA Donner-társaság tagjainak helyzete hamar elkeserítővé vált a Truckee-tónál
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár