Caligula és Nero római császárok „őrültségének” más-más volt az oka

Az „istenek” harca

Időszámításunk előtt 27-ben új államforma született Rómában, a principatus. Az Augustus által megteremtett rendszert a mai politikai fogalmaink szerint egyeduralomnak tekintjük, a római császárság első uralmi formájának. Valójában Augustus igyekezett egy olyan kompromisszumos államformát létrehozni, amelyben az állam első embere, a princeps megosztotta a hatalmat a római népet képviselő szenátussal. A császár a legfontosabb döntésekbe bevonta a szenátust, de azzal, hogy a hadsereg az ő parancsnoksága alatt állt, és minden katona főparancsnoka a császár volt, gyakorlatilag a legfontosabb fegyelmező erő egy kézben összpontosult.

A hatalommegosztás már Augustustól kezdve az éppen hatalmon lévő császár uralmi ambícióitól és személyiségétől függött. Augustus és utódai, a Julius–Claudius-dinasztia történetének két legfontosabb forrása a II. század eleji Suetonius és a római történetírás legismertebb alakja, Tacitus az I. és II. század fordulóján. Tacitus a római császárságot, mint a köztársaság kori római szenátori arisztokrácia tagja, meglehetősen negatívan szemléli, addig Suetonius meglehetősen pozitívan írja le Augustus és Claudius uralkodását, Tiberiusét kétarcú rendszerként, Caligula és Nero uralmát viszont a legsötétebben ábrázolja, és e két császár életrajzában számos őrült cselekedetet mutat be.

A későbbi római császárok között is van néhány (például Domitianus, Commodus vagy Elagabalus), akiknek az uralkodását kifejezetten negatívan értékelik a későbbi antik történetírók, és őrült tettek sorát kötik a nevükhöz, de a mai napig a legismertebbek Caligula és Nero. Ennek az is oka lehet, hogy az első császárok közé tartoztak, és uralkodásuk komoly kontrasztot jelentett az előttük és utánuk uralkodó jó császárokhoz képest. Ugyanakkor a kettőjük „őrültségének” oka nem volt azonos, és egészen más módon jelentkeztek uralkodásuk során az „az elmebaj” jelei.

Ami általános volt mindkét császár esetében az a római társadalom vezető részét alkotó szenátori réteg elleni terror, amely koholt vádak és felségsértési perek formájában öltött testet. Ugyanakkor a társadalom többsége számára az I–II. század a Pax Romana korszaka volt, ami korábban soha nem látott hosszú békés időszakot és jólétet hozott. Ezek a rétegek a császári terrorból nem sokat érzékeltek. A szenátorokkal szembeni fellépés ugyanakkor a jó császárok idejében is jellemző volt.

A politikai okok mellett, vagyis hogy a szenátori réteg egy része a köztársaság visszaállításában bízott, illetve potenciális ellenfelek voltak a mindenkori princeps számára, gazdasági tényezők is szerepet játszottak. Augustus nemcsak a politikai rendszert újította meg, hanem létrehozta az állandó, professzionális zsoldoshadsereget, amely hatalmas összegeket emésztett fel, ehhez pedig a hagyományos állami bevételek kevésnek bizonyultak. Tiberius császársága alatt kezdődtek a birodalom leggazdagabb rétege elleni koholt perek, amelyeknek elsődleges, nem is leplezett célja a pénzszerzés volt. Ez utódai alatt is folytatódott, és jelentős bevételt hozott a császári kincstárnak.

Caligula apja a népszerű hadvezér, Germanicus, Tiberius császár kijelölt örököse volt. Több győzelmet is aratott a germánok felett, ő találta meg a római történelem egyik legsúlyosabb vereségének helyszínén, a teutoburgi erdőben a csatában megsemmisült légiók maradványait, és visszaszerezte a legyőzött légiók hadijelvényeit, a sasokat. Később Kis-Ázsiában is jeles haditetteket hajtott végre. A katonai erényekre oly büszke rómaiak a kis Caligulára úgy tekintettek, mint atyja dicső haditetteinek későbbi folytatójára. Neve, a Caligula is a római légionáriusok vasalt bakancsából (caliga) származik, jelentése „csizmácska”.

Germanicus 19-ben elhunyt, ezt követően Caligula Tiberius udvarába került. Tiberius idős korában került hatalomra, uralkodásának második felében a birodalom irányítását az embereire bízta, ő maga Capri szigetére vonult vissza, ahol Suetonius életrajza szerint az élvezeteknek élt, időnként kifejezetten perverz kicsapongások jellemezték. Utódává az ifjú Caligulát tette, aki 37-ben mindössze huszonnégy évesen egy világbirodalom ura lett. Az életkor természetesen nem mérvadó, a makedón Nagy Sándor ugyanennyi idős korában foglalta el a Perzsa Birodalmat. Caligula első intézkedéseit kifejezetten pozitívnak tekinthetjük, megígérte, hogy nem folytatja elődje, Tiberius népszerűtlen politikáját és azt, hogy jól fog kormányozni. Ennek jegyében ismét választásokon szavazták meg a római magisztrátusokat (tisztségviselők), és nem ő nevezte ki őket. Szakított elődje takaros pénzügypolitikájával, és parancsára élelmet és pénzt osztogattak a római szegényeknek.

Hamarosan azonban gyökeresen megváltozott az uralkodása. Ezt egy nem sokkal a trónra lépését követően lefolyt betegségéhez kötik, amely valószínűleg elmebajt okozott nála. A hellenisztikus uralkodók mintájára istenként kezdte imádtatni magát, azt állította, hogy személyesen beszélget Róma főistenével, Jupiterrel, valamint Szelénével, a Hold istennőjével. A történetírói hagyomány szerint az olümposzi istenek mintájára saját nővérével, Drusillával élt vérfertőző kapcsolatban, akit halála után istennőként imádtatott a rómaiakkal. Caligula még formálisan sem tartotta be az augustusi örökséget, folyamatosan éreztette a szenátussal és a szenátorokkal, hogy valójában a hatalom egyedüli birtokosa. Ennek legjellegzetesebb, egyszersmind tragikomikus megnyilvánulása volt, amikor kedvenc lovát, Incitatust akarta consullá kinevezni.

Egy császárnak a katonai tehetségét is meg kellett mutatnia, elődei számos győztes háborút vívtak, atyja, Germanicus öröksége is ez volt. Rövid uralkodása alatt azonban nem akadt számottevő ellenség, ezért egy hadgyakorlat keretében a galliai légiókkal Ókeanost, a tengeristent támadta meg. A római katonák az Atlanti-óceán vizét kaszabolták kardjukkal, és a tenger adományait, kagylókat, csigákat gyűjtöttek hadizsákmányként. Suetonius szerint a császár a cirkuszi kocsihajtók és a gladiátorok között érezte legjobban magát. Halála is egy ünnepséghez kötődik, 41-ben saját testőrei esküdtek össze ellene, és testőrparancsnoka, Cassius Chaerea mérte rá az első csapást kardjával.

1. Az „istenek” harca
2. Ég a város! Őrjöng a stadion!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták