Nem nagyon érdekelte az embereket a Frankenstein szerzője által megírt, első posztapokaliptikus sci-fi
2020. szeptember 11. 13:45 Múlt-kor
Mary Shelley Az utolsó ember című regénye egy klasszikus világvége sci-fi történet 1826-ból. A mű a mai, járvány sújtotta időkben mindenki számára aktuális olvasmány lehet, elsősorban a regény alapvetése miatt, amit gyakorta hajlamosak vagyunk elfelejteni: a természet az ember fölött áll.
Korábban
A történet a 21. század második felében játszódik, főhőse a vidéken élő, arisztokrata körökben forgolódó Lionel Verney, aki barátaival egyetemben szépen lassan szembesül a Közel-Kelet felől érkező pestisjárvány okozta katasztrófa súlyosságával. A gyilkos kórt nem lehet megfékezni, a ragály letarolja a planétát és elpusztítja az embereket, akik a kialakult káoszt háborús konfliktusokkal tetézik.
A tragédiasorozat végén már csak Verney marad életben, aki hajóra száll, hogy túlélőket keressen. A magányos Verney lelkének legmélyén érzi, hogy „fenn kell tartania az emberiséget, de szembesül azzal a megállapítással, hogy az ember sorsa szorosan össze van kötve a földgolyó többi élőlényével” – nyilatkozta a regény kapcsán a New York Timesnak Eileen Hunt Botting, az amerikai Notre Dame Egyetem politológia professzora.
A 19. század elején, a sorozatos fegyveres konfliktusok, elsősorban a vén kontinenst vérbe borító napóleoni háborúk és az indiai szubkontinensen és Ázsián végigsöprő kolerajárványok hatására a kor gondolkodói előtt felsejlett az emberiség lehetséges pusztulásának rémképe. Az apokaliptikus víziókat a régészek által feltárt letűnt világ is táplálta. Majd kétszáz évvel Steven Spielberg Jurassic Parkja előtt a föld alól kiásott őshüllőleletek az élet, a nagyság mulandóságának sötét mementói voltak. „A fajok kihalását hirdető fosszíliák és csontmaradványok (a dinoszaurusz első nyomaira 1811-ben leltek rá) megijesztették az embereket, és ráébresztették őket arra, hogy az emberi faj – hasonlóan a dinoszauruszokhoz – sebezhető és eltűnhet a földről” – osztotta meg gondolatait a 19.szazad eleji sötét jövőképről a The Conversation tudományos weboldalon Olivia Murphy, a Sydney Egyetem tanára.
A kortárs írók abban az időben számos műben kifejezték kétségbeesésüket a közelgő világvégével kapcsolatban. Shelley regényében a korra jellemző borús hangulatot ragadta meg, ezért munkája bármennyire formabontó volt, nem tűnt ki a többi tollforgató által megírt borongós művek közül. Bár manapság Shelley munkájára úgy tekintünk, mint az első disztópikus, posztapokaliptikus, angol nyelvű regényre, Az utolsó ember akkoriban nem keltett nagy feltűnést, a kortársak kis túlzással úgy értékelték, mint ahogyan manapság egy B kategóriás zombifilmre tekint a közönség: tucatból volt a nyolcadik.
Közel másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a mű kiemelkedjen a szürkeségből. Verney tettei az emberiség végnapjaiban összecsengtek a modern kori aggodalmakkal. A környezeti tényezők fontosságának hatását az emberi társadalomra nem győzzük eleget hangoztatni, Shelley regényében szintén kiemelt szerepet tulajdonít a jelenségnek. Murphy szerint Shelley regényében azt sugallja, hogy a világ az ember kihalásával vélhetően egy harmonikusabb hely lesz. Ezzel a gondolattal viaskodik maga a főszereplő Verney is, aki odáig jut, hogy megkérdőjelezi önnön létezése jogosságát.
A katasztrófa közepette a politikusok pedig tárgyalnak, de képtelenek választ adni a kialakult helyzetre. Az emberek ahelyett, hogy közösen gondolkodnának, inkább baljós gondolataikba merülnek.
Az utolsó ember megírásához Shelley saját elszigeteltségéből meríthetett ihletett. A korábban illusztris társasághoz tartozó írónő, aki az angol romantikus költészet két nagyágyújával, férjével, Percy Bysshe Shelley-vel és Lord Byronnal állt napi, illetve szoros kapcsolatban, igen fiatalon elmagányosodott.
Az utolsó embert Shelley a tengerbe veszett férje és a görög szabadságharcban elesett Byron emlékének szentelte. Murphy szerint a regényben feltűnő alakokban rá lehet ismerni a Shelley-Byron páros baráti köréhez tartozó emberekre, illetve magára Byronra és Percy Bysshe Shelley-re is.
A világvége történet iránti érdektelenséget a szerző női mivolta is erőteljesen befolyásolta. Az akkoriban férfiközpontú írói „szakma” átnézett a nőkön. Shelley folyamatosan azzal küzdött, hogy kortársai elismerjék. Gondoljunk csak ismertebb, 1818-ban kiadott művére, a Frankensteinre, amely mind a mai napig minden idők egyik legnagyobb hatású sci-fi- és horrortörténetének számít. Minden eredetisége ellenére megjelenése után a Frankenstein megbukott. A kudarc után Shelley összeszedte magát és újra tollat ragadott. Az utolsó ember a kedvenc munkái közé tartozott.
A világjárvány kitörésének következtében az 1826-ban kiadott mű is nagyobb figyelmet kap. Bizton mondhatjuk, hogy Shelley regénye megelőzte korát és az évek, évtizedek múltával csak egyre aktuálisabb lett.
A koronavírushoz képest megelőzte a korát, de a pestishez képest nem, lehet inkább azt mondanánk, hogy ez az olvasmány a mindenkori pandémiák egyik sötétre festett forgatókönyvét kínálja nekünk, ugyanakkor örök érvényű kérdéseket és egyéni szempontokat is felvet ember és környezet viszonyának újragondolását illetően.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 2024.11.23.
