2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hamis holt-tengeri tekercseket állítottak ki a washingtoni Bibliamúzeumban

2018. október 24. 16:57 MTI

Hamisítvány a washingtoni Bibliamúzeum gyűjteményében lévő holt-tengeri tekercsek egy része - állapították meg német kutatók.  Az 500 millió dollárból megvalósult múzeum kollekciójának központi részét képező tekercsek eredetiségét már a múzeum tavaly novemberi megnyitójakor sokan megkérdőjelezték.

Egy német szakemberek által végzett vizsgálat most egyértelműen kimutatta, hogy az intézmény tulajdonában lévő 16 tekercstöredék közül legkevesebb öt hamisítvány.

A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott holt-tengeri tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől néhány barlangba a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében. 1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán.

A tekercsek és töredékek többségét az izraeli régészeti hatóság (IAA) felügyeli, ám 2002 környékén nagy számú új tekercstöredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a piacon, noha a szakértők erősen kételkedtek azok valódiságában. Mint hangsúlyozták akkoriban, ezeket a "leleteket" kifejezetten az Egyesült Államokban élő neoprotestáns (evangéliumi) keresztényeknek szánták, akik hajlandóak nagy pénzeket fizetni a tekercsekért. A szakértőknek a jelek szerint igaza lett: állítólag egy texasi papnevelde és egy kaliforniai egyetem is dollármilliókért vásárolt tekercstöredékeket. A lelkes felvásárolók között volt annak idején a milliárdos Green család is, amely a művészeti és kézműves cikkek árusítására szakosodott oklahomai Hobby Lobby cég tulajdonosa és egyben a washingtoni Bibliamúzeum elsődleges támogatója. Az amerikai áruházlánc tavaly júliusban azzal került a figyelem középpontjába, hogy lemondott több ezer ősi iraki műtárgyról, köztük ékírásos kőtáblákról és kövekről, amelyeket a Közel-Keletről csempésztek az Egyesült Államokba oly módon, hogy szándékosan meghamisították a termékek eredetlevelét, továbbá beleegyezett egy hárommillió dolláros pénzbüntetés kifizetésébe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár