2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Trump mégsem hoz nyilvánosságra minden dokumentumot a Kennedy-gyilkosságról

2017. október 27. 13:17 MTI

Donald Trump amerikai elnök ígéretétől eltérően egyelőre mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság titkosított dokumentumainak teljességét, mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad.

A Fehér Ház csütörtök esti közlése szerint az Országos Levéltár helyi idő szerint csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hoz 2800 dokumentumot, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad.

A The Hill című lap információi szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetkező 180 napban alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat, és valószínűleg majd csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé.

Az elnök még szerdán este Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta, hogy „a JFK-dokumentumok régóta várt közzétételére holnap sor kerül. Érdekes lesz”. Ezt úgy értelmezték, mint ígéretének maradéktalan betartását, vagyis a híres elnökgyilkosság valamennyi részletének feltárását.

Csütörtökön a kora esti órákban azonban a Fehér Ház memorandumot adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte: „a mai nappal elrendelem, hogy a fátyol végre lebbenjen fel. Ugyanakkor minisztériumok és szervezetek azt javasolták nekem, hogy bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból nyilvánosságra hozataluk előtt meg kell szerkeszteni. Nincs más választásom - ma -, mint ezt inkább elfogadni, semmint visszafordíthatatlan károkat okozni nemzetünk biztonságának”.

Amerikai sajtóhírek szerint Trump elsősorban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nyomására tartott vissza dokumentumokat. A The Washington Post című lap Roger Stone politikai tanácsadóra hivatkozva csütörtökön este a honlapján azt közölte, hogy elsősorban Mike Pompeo, a CIA igazgatója lobbizott Trumpnál egyes dokumentumok átmeneti visszatartása érdekében. Maga Stone egyébként a Kennedy-gyilkosságról könyvet is írt, amelyben azt vetette fel, hogy Lyndon B. Johnson, Kennedy alelnöke, majd utódja gyilkoltatta volna meg Kennedyt.

Csütörtökön járt le a határideje a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának, amelyet a kongresszus által még 1992-ben megszavazott törvény írt elő.

Történészek és elemzők arra számítanak, hogy az újonnan megismerhető feljegyzésekből fény derül a Kennedy elnök egyedüli gyilkosaként számon tartott Lee Harvey Oswald utazásaira és kapcsolatrendszerére, a gyilkosság előtt két hónappal Mexikóban tett látogatásának részleteire, ahol kubai és orosz tisztségviselőkkel találkozott. A szakértők ugyanakkor arra nem számítanak, hogy a dokumentumok teljességének nyilvánosságra hozatala alapjaiban változtatná meg a gyilkosságot vizsgáló Warren Bizottság jelentésének megállapításait és következtetéseit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár