„Ami nem öl meg, az megerősít” – merényletek, amelyek csak megszilárdították Viktória trónját

2017. június 6. 15:38

Viktória királynő hosszú uralkodása alatt nem kevesebb mint nyolc alkalommal kíséreltek meg merényletet elkövetni ellene. Az uralkodó minden alkalommal megőrizte lélekjelenlétét, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a brit monarchia ekkor ingatag népszerűsége megerősödjön. Az esetekből kovácsolt politikai tőke mellett pedig még a bírósági gyakorlatot is sikeresen formálta át a világtörténelem egyik legnagyobb hatású uralkodója.

Korábban

Egészen a közelmúltig, amikor is II. Erzsébet megdöntötte rekordját, több mint 63 és fél éves regnálásával Viktória királynő számított a valaha volt, leghosszabban uralkodó brit monarchának. Az 1837-ben mindössze 18 évesen trónralépő királynő uralkodása azonban korántsem indult zökkenőmentesen – vagy éppen biztonságosan. 1840-ben előbb egy fiatal munkanélküli fiú, egy bizonyos Edward Oxford lőtt rá a királynőre, miközben férjével, Albert herceggel épp egy hintóval hajtott édesanyját meglátogatni. Oxford két lövést is leadott, mielőtt elfogták volna, de egyik sem talált. A fiú a tárgyaláson elmebetegnek vallotta magát, így határozatlan időre bolondok házába zárták.

Alig két évvel később egy John Francis nevű férfi igyekezett merényletet elkövetni Viktória ellen. Első kísérletére Oxfordhoz hasonlóan ő is Viktória egyik hintóútja alkalmával kerített sort. Amikor a kocsi a Buckingham-palotához vezető sugárúton haladt, Francis előrelépett és a királynőre fogta fegyverét, de elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy leadja a halálos lövést és elmenekült. Az ekkor még mindig csak a húszas évei elején járó királynőnek az esettől nem szállt inába a bátorsága és pár nappal később ismét végighajtott ugyanazon az útvonalon, épp azzal a céllal, hogy előcsalogassa a merénylőt. A számítás bevált, és Francis ismét felbukkant. A férfi ezúttal rálőtt a királynőre, akit a golyó azonban ismét elkerült, a kelepcébe csalt merénylőt pedig sikeresen elfogták. Francist előbb árulásért halálra ítélték, majd ezt élethossziglani száműzetésre enyhítették és Ausztráliába szállították.

Mindössze két nappal azután, hogy a Francist szállító hajó kifutott a tengerre, már színre is lépett a következő „versenyző.” John William Bean is rálőtt Viktóriára, de pisztolyát mindössze dohánnyal és papírral töltötte meg, így az nem okozhatott komoly sérülést. Tettéért mindazonáltal 18 hónap börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan járt 1849-ben az ír William Hamilton is, aki mindössze puskaporral töltötte meg fegyverét.

Az egyetlen merénylet, amely tényleg fizikai sérülést okozott a királynőnek, egy leszerelt katonatiszt, Robert Pate nevéhez fűződik, aki egy vasvégű bottal húzott rá egyet Viktória fejére, amitől a királynő szeme bekékült és egy évekig látható sebhely keletkezett. Az 1850-ben bekövetkezett eset sem törte meg az uralkodó kötelességtudatát és mindössze két órával az ijesztő és fájdalmas jelentet után, sebhelyesen és monoklival jelent meg alattvalói előtt, hogy bizonyítsa, semmi nem tántoríthatja el az ország szolgálatától.

A következő „merényletkísérlet” utólag inkább minősíthető politikai demonstrációnak, bár ezt az adott pillanatban nehéz lett volna így értelmezni. Az 1870-es évek elején a monarchia népszerűsége mélypontra süllyedt, amit csak fokozott, hogy Viktória teljesen visszavonult a nyilvánosságtól édesanyja és férje halálát követően. Ilyen viszonyok között került sor 1872 februárjában arra az esetre, amikor a mindössze 17 éves Arthur O’Connor (egy ír nemzetiségű parlamenti képviselő unokaöccse) egy pisztolyt lóbált meg Viktória előtt, mikor éppen kiszállt a kocsijából a Buckingham Palota udvarán. A királynő hűséges skót szolgálója, John Brown azonnal úrnője védelmére kelt és megragadta a fiút, akiről hamarosan kiderült, hogy csak egy üres fegyverrel hadonászott. O’Connort mindazonáltal 12 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A Viktória ellen megkísérelt utolsó merényletre 1882-ben került sor. Elkövetője egy Roderic Maclean nevezető költő volt, aki megsértődött, amikor a királynő nem fogadta el egy neki címzett versét. Maclean akkor lőtt rá az uralkodóra, amikor az éppen kilépett a kocsijából a vasútállomáson, de hasonlóan elődeihez, golyója célt tévesztett. A keserű költőt a világhíres Eton College két, közelben tartózkodó fiatal növendéke azonnal megrohanta és esernyőikkel addig ütlegelték, amíg végül a rendőrök meg nem érkeztek és el nem vitték a gazfickót.

A merénylők saját céljaikat ugyan semmilyen szinten nem tudták elérni, mégis komoly hatással voltak a brit politikára két szempontból is. Egyrészt minden egyes alkalommal, amikor a királynő élete veszélybe került, Viktória népszerűsége meredeken emelkedni kezdett. Ahogy ő maga fogalmazott egyszer: „Már csak azért is megéri, hogy rálőjenek az emberre, mert kiderül, milyen sokan szeretik.” Az elfuserált és néha kicsinyes merényletkísérletek így lényegében hozzájárultak a brit monarchia megszilárdulásához a 19. században.

Az esetek másik jelentős hatása a bírósági gyakorlatban mutatkozott meg. A merénylők gyakori védekezése volt, hogy elmebetegnek vallották magukat, így kerülve el a bűnössé nyilvánítást és a bebörtönzést. A kérdésben érthetően érdekelt Viktória azonban elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy ilyen kiskapu révén ki lehet bújni a felelősség alól, így minden befolyását latba vetette, hogy a helyzet megváltozzon. Ennek eredményeképpen a brit igazságszolgáltatási eljárás hamarosan átalakult és sokkal szigorúbban kezdték vizsgálni a korábban szinte önbevalláson alapuló elmebeteg mivoltot.