Egy apáca is segített II. János Pál merénylőjének elfogásában
2017. május 12. 09:38
„Ezer köszönet a szentnek. Sokáig éljen Jézus Krisztus!” – suttogta 2014. december 17-én II. János Pál pápa sírjánál egy középkorú török férfi, miközben egy virágcsokrot helyezett el a néhány hónappal korábban szentté avatott egyházfő végső nyughelyén.
Korábban
Bár az őszhajú látogató látszólag nem sokban különbözött a Szent Péter-bazilikában található sírhelyt aznap felkereső több ezer turistától, valójában nagyon is kilógott a sorból. Ő volt az egyetlen volt, aki korábban megkísérelte meggyilkolni II. János Pált.
Mehmet Ali Ağca1981. május 13-án 17 óra 17 perckor lőtt rá a katolikus egyházfőre, aki éppen audienciát tartott a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívő előtt. A merénylő 9 mm-es Browningjának négy golyója a pápát találta el, további kettőpedig megsebesített két turistát. A vatikáni biztonsági szolgálat vezetője több néző – többek között egy apáca – segítségével azonnal elfogta Ağcát. Az egyházfőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Bár vérállománya közel háromnegyedét elveszítette, atöbbórás műtét sikeresnek bizonyult. Ağcát 1981 júliusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
Bár a merénylet háttere máig homályos, a szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy – Ağca vallomásának megfelelően –a KGB és a bolgár titkosszolgálat is érintett volt az ügyben.II. János Pál ugyanis nem rejtette véka alá antikommunizmusát,ez pedig nem sokkal a pápa hazájában, Lengyelországban történt viharos események után, a hidegháborús feszültségek ismételt fellángolásának időszakában elegendő indokot jelenthetett a népszerű egyházfő félreállítására.
Akárhogyan is történt, a pápa már rögtön a merénylet után megbocsátott Ağcának, akit 1983-ban cellájában is meglátogatott. A muszlim merénylő még börtönévei alatt áttért a katolikus hitre. 2000-ben II. János Pál közbenjárására amnesztiával szabadult, ám hazájában, Törökországban egy korábbi gyilkosság miatt ismét leültették. 2010-ben, immár teljesen más emberként jött ki végleg a börtönből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- A köztudattal ellentétben erősítette II. András politikáját az Aranybulla
- Az elsők közé tartozott Európában a magyar alapítású Szent György Lovagrend
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap