Hamisítványokat állítottak ki a brit galériák
2016. július 22. 12:52 MTI
Hamisítványokkal váltották fel brit festőművészek több millió dollárt érő remekműveit hat neves brit galériában és múzeumban, amelyek arra invitálják látogatóikat, hogy nyomozzák ki a másolatokat.
Korábban
Londoni, liverpooli, machesteri, cardiffi és edinburghi galériák vesznek rész a Sky Art új képzőművészeti televíziós csatorna dokumentumfilmjének elkészítésében, amelyben a múzeumlátogatóknak egyebek között meg kell különböztetniük a rosszat a jótól. A július elsején indult és augusztus végéig tartó hamisítványvadászatban a dokumemtumfilm készítői keresik a legsikeresebb képzőművészeti nyomozókat.
"Nem kell művészettörténésznek lenned ahhoz, hogy nekiláss ennek. Csupán kíváncsinak kell lenni, és meglátni a részleteket" - hangoztatta korábban Phil Edgar-Jones, a Sky Arts csatorna igazgatója, aki hozzátette, hogy tréfásan akarják elmesélni a brit képzőművészet történetét, oly módon, hogy mindenkit arra bátorítsanak, közelebbről és kritikusabban és szemlélje a nagy brit művészek alkotásait.
A három hete futó Fake! The Great Masterpiece Challenge (Hamis! A nagy remekmű kihívás) nevű programba bekapcsolódók a liverpooli Walker Art Galleryben bizonyultak eddig a legeredményesebbnek, 70 százalékuk szinte azonnal észrevette, melyik műalkotást cserélték ki. Hasonlóan jól teljesítettek eddig a liverpooli Lady Lever Art Gallery látogatói, akiknek 59 százaléka fedezte fel a hamisítványt. A legkevésbé sikeresek eddig a manchesteri galérialátogatók, akiknek csak 9 százaléka ismerte fel, hogy a gyűjtemény egyik tájképe hamisítvány.
Londonban a Guildhall Art Gallery, Edinburghban a Skót Nemzeti Képtár, Cardiffban a Nemzeti Múzeum és a Manchesteri Képzőművészeti Galéria vesz részt a hamisítványvadászatban. A másolatok között van portré és tájkép. A dokumentumfilmet a Sky Arts jövő év elején fogja bemutatni, és akkor fogják felfedni azt is, kik készítették a másolatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.