A nap, amikor utoljára látta Tibetet a dalai láma
2016. március 31. 15:19 Múlt-kor
Már napok óta tartott a tibeti nép kínaiak ellen vívott fegyveres felkelése, amikor 1959. március 17-én, este 10 óra előtt néhány perccel egy katonának öltözött, húszas éveiben járó fiatalember tört át a fővárosban, Lhászában összegyűlt tömegen. Kíséretével a Kyichu (Lhásza) folyó felé tartott, hogy rokonaihoz és munkatársaihoz csatlakozva folytassa útját a menedéket jelentő India felé. Két hét éjszakai gyaloglás, és a Himalája hegyvonulatain történő átkelés után 1959. március 31-én lépte át a tibeti-indiai határt Tendzin Gyaco, a tizennegyedik dalai láma.
Korábban
Miután a kommunista Kína 1950-ben megszállta Tibetet, azonnal hozzálátott a tartományi státuszba süllyedt ország politikai, vallási és társadalmi berendezkedés gyökeres átalakításához. A tibeti gerillák már 1956 óta küzdöttek a megszálló csapatok ellen az ország különböző régióiban, 1959-ben pedig a fővárosra is átterjedtek a harcok.
Amikor a tibetiek megtudták, hogy a kínai hadsereg testőrök nélkül hívta meg egy színházi előadásra a dalai lámát, március 10-én – tartva attól, hogy a kínaiak le akarják tartóztatni – mintegy 300 ezren gyűltek össze az ország legfőbb vallási-politikai vezetőjének nyári rezidenciája, a Norbulingka környékén. A dalai láma nyugalomra buzdító szavai ellenére a tömegtüntetés napokon belül fegyveres felkelésbe torkollott.
Az ellenállást az óriási létszámfölényben lévő kínai katonai erők napokon belül leverték. Az ezt követő megtorlás során tibetiek tízezreit küldték munkatáborba, vagy végezték ki, a dalai láma testőreit pedig nyilvánosan agyonlőtték. A Norbulingkát az összecsapások alatt mintegy 800 tüzérségi lövedék találta el, és a kínai katonák emellett számos kolostort is a földdel tettek egyenlővé. Mintegy 80 ezer tibeti kényszerült elhagyni szülőföldjét.
A dalai láma végül a pakisztáni határ közelében fekvő Dharamszalában talált menedékre, és itt alakította meg emigráns kormányát. A tibeti buddhista vezető sohasem térhetett vissza hazájába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.