Peking, Washington és a dalai láma

A találkozó nem volt ugyan kihívóan demonstratív, de elegendő arra, hogy a belpolitikai, gazdasági nehézségekkel küzdő demokrata párti amerikai elnök a maga közvéleményét némileg megnyugtassa, s ahhoz is, hogy az Egyesült Államok gazdaságát nem kis részben finanszírozó Kínát megharagítsa.

A Pekingben egyértelműen provokatív lépésnek minősített találkozónak meg kellett történnie, mert az amerikai kormányzat minden bizonnyal úgy ítélte meg, hogy a tibeti vallási vezető látogatása és a fehér házi vizit hatása "többet hoz" otthon, mint amennyit ront Washington és Peking viszonyán, vagy még inkább: mint amennyit ártott volna, ha az elnök nem kerít sort a megbeszélésre.

Obama ugyanis éppen az amerikai közvélemény támogatását kéri a költségvetési hiány lefaragásához szükséges intézkedésekhez; az adóemelésekhez, a költségek radikális csökkentéséhez. Mindezt Pekingben is tudják, de a kínai kormány és a kínai közvélemény képviseletében kötelező volt számukra külügyminiszter-helyettesük fellépése és washingtoni nagykövetük útján kategorikus álláspontjuk kinyilvánítása.

A kínai politikai vezetés és a Tibeti Autonóm Terület vezetése hagyományosan azt hangoztatja, hogy a közös politikai és vallási hatalom által irányított tibeti jobbágyrendszert 1959-ben felszámolták, az autonóm terület egyetlen törvényes kormányzata a jelenleg Lhászában működő.

Lhásza vezetői nem egyszer "szerzetesruhába öltözött farkasnak" titulálták a dalai lámát, s állítják, hogy 1959-es távozása óta semmi jót nem tett a tibetiekért. A dalai láma személyes képviselői legutóbb 2010 februárjában jártak Kínában, ahol egyértelművé tették a számukra: az állam szuverenitását és területét érintő kérdésekben nincs miről tárgyalni, s ugyanez vonatkozik az alkotmányt érintő témákra.

Peking nem bízik a Nobel-békedíjas dalai lámában, kétszínűnek, a Nyugat-Kína megosztását célzó törekvéseiben eszköznek, bábnak tartja, aki mást mond és mást cselekszik. Kínában azokat a megszólalásait is elemzik, amelyek nem kapnak nagy sajtóvisszhangot, majd szembeállítják azokkal, amelyeket kifejezetten Pekingnek üzen.

Tibet ügyébe Peking sosem fog beleszólást engedni sem Washingtonnak, sem Daramszalának, ahol az úgynevezett tibeti emigráns kormány székel. Kína történelmi hivatkozásokkal 700 évre teszi azt az időszakot, amióta Tibet a területéhez tartozik, de a médiában többnyire csak a terület 1950-ben történt kínai "megszállásáról" és az 1959-es felkelés leveréséről tesznek említést.

Az ötvenes évek tibeti történelméhez érdekes és hasznos adalékul szolgálnak a kilencvenes évek második felében a titkosság alól feloldott amerikai dokumentumok és ügynöki visszaemlékezések. Ezek rávilágítanak a Tibettel és a dalai lámával kapcsolatos amerikai-kínai szembenállás gyökereire is.

Az iratokból kiderül, hogy a dalai láma idősebb bátyja közreműködésével - akit jól képzett CIA-ügynöknek írnak le egykori amerikai főnökei - Japánban, az okinavai amerikai támaszponton és a csendes-óceáni Guam szigetén, később az egyesült államokbeli Colorado állam katonai bázisán tibetiek százai kaptak kiképzést, okították őket gerillaharcra és szabotázsakciókra.

Később Szecsuan (Sichuan), Csinghaj (Qinghai) és Jünnan (Yunnan) tartomány tibetiek lakta vidékeire küldték őket vissza, hogy lázadásokat szítsanak, és szabotázsakciókat szervezzenek. Az Eisenhower-adminisztráció 1958 szeptemberében engedélyezte először e tibeti csoportok fegyverrel, lőszerrel, és élelmiszerrel való ellátását a levegőből.

Ettől kezdve több ízben dobtak le fegyvereket, köztük nehézfegyvereket, aknavetőket a tibetiek táboraiba. Az egyik ügynök publikált visszaemlékezésében kijelentette, a kampány célja az volt, hogy "Kína drágán fizessen meg Tibetért".

1959-ben azonban - s ez már köztudott - a "spontán" felkelést a kínai erők leverték, a dalai láma CIA-ügynökök társaságában elmenekült, Indiába repítették, ahol nyomban megkapta az amerikai kormány támogatását.

Amerikai dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a hatvanas években Washington évi 1 millió 700 ezer dollárral támogatta a tibeti emigráns mozgalmat és évi 180 ezer dollárt kapott külön a dalai láma. Nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok, amelyek igazolják, hogy például 1964-ben 2100 tibeti Nepálban történő kiképzését finanszírozták.

A pénzügyi támogatásba később az indiai és a tajvani kormányzat is beszállt, majd az amerikai kormánytámogatást Gerald Ford elnök megszüntette. A dalai láma Jimmy Carter elnöksége idején tett 1979-es látogatását követően a pénz más, legális csatornákba terelődött.

A National Endowment for Democracy (NED) alapítványt például 1984-ben Ronald Reagan elnöksége idején alapították, sok tekintetben olyan tevékenységek, programok támogatására, amelyek korábban a CIA-hoz tartoztak. Az 1988-ban alapított Nemzetközi Kampány Tibetért (NCT) nonprofit szervezet először 1994-ben kapott pénzt a NED-től.

Az összegeket 1997 és 2003 között - egy alkalom kivételével - "a médiamunka megerősítésére, a sajtókapcsolatok kiépítésére, a Tibetről szóló ismeretek nemzetközi terjesztésére" adták. A londoni központú Tibeti Információs Hálózat (TIN) 1999-2004 között szintén NED-támogatásban részesült. A 2008-as lhászai zavargások előkészítését végző egyik tibeti szervezet támogatója is a NED volt.

Peking érzékenysége mögött ezek a tények is meghúzódnak, amikor azt veti Obama szemére, hogy a fehér házi fogadással beavatkozott Kína belügyeibe, megsértette a kínai emberek érzéseit, továbbá kárt okozott a kínai-amerikai kapcsolatokban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

15. Társadalmi kérdések a mai Magyarországon
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
• Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja
• A cigányság és az 1851-es népszámlálás
• Bujkálástól a haláltáborok borzalmaiig
• Cigány-képek a folklórtól az etnopolitikáig: a romák és a rendszerváltás