Felfedheti titkát a gízai nagy piramis
2015. november 10. 14:27 MTI
Jelentős hőmérséklet-eltéréseket állapítottak meg négy Kairó körüli piramis hőkamerás átvilágítása során, a kutatók reményei szerint ezzel közelebb kerülünk a fáraók temetkezési helyeinek megépítése körüli rejtélyek megfejtéséhez - adta hírül kedden az egyiptomi sajtó.
Korábban
Az egyiptomi műemlékvédelmi miniszter a gízai Kheopsz-piramis tövében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a legalsó kősorok tömbjeinél megállapított "rendellenességek" Kheopsz - más néven Hufu - fáraó temetkezési helyénél voltak a legfeltűnőbbek: egyes blokkok hőmérséklete hat fokkal volt magasabb a mellettük lévőkénél. "Kheopsz ma felfedi nekünk egyik titkát" - jelentette be Mamdúh ed-Damáti szemmel látható izgalommal az ókori világ hét csodájának egyike előtt állva. A tájékoztatón egy kivetítőn bemutatott, különböző színek által jelzett hőmérsékleti elváltozásokon túlmenő részletekkel azonban egyelőre nem szolgál. A kutatócsoport egyiptomi vezetője, Háni Hilál is a CBC extra helyi műholdas hírtévének nyilatkozva egyelőre mindössze annyit árult el: "valami van e kövek mögött".
Az egyiptomi, francia, japán és kanadai szakértők által végzett Scan Pyramids projekt keretében a gízai Kheopsz- és Khephrén-piramist, valamint a Kairótól délre fekvő dahsúri tört falú és a vörös piramist vetik alá hőkamerás és részecskedetektoros "szkennelésnek". Ezen kíméletes technológiák lényege, hogy lehetővé teszik a régészeti leletek belsejének megvizsgálását, anélkül, hogy azokban kárt okoznának. A projekt a tervek szerint 2016 végéig tart. Jean-Claude Barré francia szakértő szerint a piramisok belsejében további pontokon is észlelni hőmérsékletbeli eltéréseket, de egyelőre kérdéses, hogy ezeknek geológiai vagy statikai okai vannak. Utóbbi azt jelentené, hogy az említett pontok mögött üregek, szobák vagy folyosók lehetnek. Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter szorgalmazta építészeti szakértők részvételét is a piramisok titkainak felfedésében.
Az infravörös hőkamerás technikát alkalmazzák egy másik projektben is, amely során egy brit régész, Nicholas Reeves azon elméletét próbálja bebizonyítani, hogy Tutanhamon fáraó sírjában létezik egy másik temetkezési kamra, ahová a fáraó anyját, Nofertiti királynét temették. A felső-egyiptomi Luxorban folyó vizsgálatot az egyiptomi műemlékvédelmi tárca, a Kairói Egyetem műszaki tanszéke és a párizsi Heritage Intézet szakemberei közösen végzik.Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50