Elzárhatták a külvilágtól a neolitikumi angolkóros nőt

2015. szeptember 15. 18:11

Egy, a Skóciához tartozó Hebridákon még 1912-ben talált csontváz vizsgálata során kiderült, hogy az Egyesült Királyság mai területén talált legrégebbi angolkóros esetére bukkantak rá a kutatók.

Korábban

Az angolkórt általában a viktoriánus London nyomornegyedeinek alultáplált lakóival szokás összekötni. Ezért is lepte meg a tudósokat, hogy egy ötezer évvel ezelőtt, idilli környezetben, a Hebridákon élt fiatal nőt is érinthette a betegség. Az eddig ismert legkorábbi nagy-britanniai angolkóros eseteket a kutatók a római időkre datálták. A csontok deformációjához vezető betegség hátterében jellemzően D-vitaminhiány áll, amelyet javarészt a napsütés és a tengeri ételekben megtalálható tápanyagok hiánya okoz.

Még figyelemre méltóbbá teszi a bradfordi Brit Tudományos Fesztiválon nemrég bejelentett felfedezést, hogy a csontvázat 1912-ben amatőr régészek találták meg a Belső-Hebridákhoz tartozó Tiree nevű szigeten, az óceánpart homokjában. A csontvázat évtizedeken át a glasgow-i Hunterian Museumban őrizték. A maradványokat nemrégiben radiokarbonos vizsgálatoknak vetették alá, és kiderült, hogy i. e. 3340 és i. e. 3090 közé datálhatók, vagyis a fiatal hölgy a neolitikum időszakában élt.

Ian Armit, a Bradfordi Egyetem professzora szerint a vizsgálat eredménye több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad. Például nem tisztázatott, hogy a 25-30 éves nőt miért nem érte elegendő mennyiségű napfény. „Talán más betegsége is lehetett, amely arra késztette a közösséget, hogy otthonában elzárják [a nőt], de az is elképzelhető, hogy rabszolga volt. Emellett lehetséges, hogy vallási szerepe miatt olyan ruhát hordott, amely az egész testét lefedte. De ezt valószínűleg sohasem tudjuk meg” – magyarázta a kutató.

És vajon miért szenvedett angolkórban, ha óceán mellett élve rengeteg halat ehetett, amely rendkívül gazdag D-vitaminban? Armit szerint a hölgy valószínűleg egy mezőgazdasági közösség tagja lehetett, amely elsősorban gabonatermesztéssel, valamint marha- és birkatenyésztéssel foglalkozott. A kutató hozzátette, nem tudjuk, hogy az újkőkorszakban miért hagytak fel a halászattal, mindenesetre tény, hogy a mezolitikumban még széles körben folytatott tevékenység a neolitikumban, i. e. 3800 környékén eltűnt. Armit szerint vallási vagy kulturális tabu állhat a jelenség háttérben, ami miatt csak a legutolsó lehetőségeként fordultak a halfogyasztáshoz. A halászat szokása később a vikingek körében jelent meg újra i. sz. 800 körül.

A szóban forgó maradványok csontjainak deformációját, és a szimptómák angolkór tüneteivel való egyezését a doktori képzésben részt vevő Fiona Sharp vette észre. „Elvégeztük a radiokarbon-vizsgálatokat, de nem hittük el az eredményeket, ezért háromszor is megcsináltuk a tesztet. Ekkor rádöbbentünk, hogy egy olyan angolkóros esettel van dolgunk, amely 3000 évvel korábbi minden eddig ismertnél.”

A neolitikum időszakából származó teljes csontvázak ritkák – mindössze nagyjából tízre bukkantak rá eddig. A temetés módja is szokatlannak számított, a csontokat ugyanis más maradványok mellett helyezték örök nyugalomra. Ez idáig csak egy ilyen „temetőt” találtak Oxfordshire-ben. További maradványok vizsgálata azonban nem lehetséges, mivel 1912-ben a tiree-i expedíció során a helyiek az őseik meggyalázásával vádolták, és elkergették az amatőr régészeket, ezután pedig valószínűleg elrejtették vagy újratemették a területen található csontokat.