6000 éve öleli egymást egy pár Görögországban
2015. február 13. 09:37 MTI
Egy ölelkező pár csaknem 6000 éves sírját tárták fel Görögországban, a Peloponnészosz-félsziget déli részén, egy barlangban. A görög kulturális minisztérium csütörtöki közleménye szerint a sírban fekvő párt - a DNS-vizsgálat szerint egy fiatal férfit és egy fiatal nőt - időszámításunk előtt 3800 körül temethették el.
Korábban
A minisztérium szerint a hasonló leletek nagyon ritkák az újkőkorból, és a peloponnészoszi Diroszban, az Alepotrida-barlangban talált csontvázpár a maga nemében akár a legrégebbi is lehet az egész világon. Az ölelkező pár közelében egy edényben eltemetett kisgyermek és egy magzat földi maradványait is megtalálták, egy osszáriumban pedig több tucat ember csontjai kerültek elő.
Az újkőkorban akár több száz lakosa is lehetett a négy futballpálya nagyságú Alepotrida-barlangban létrejött településnek, az egyik legrégibbnek Európában - közölte a minisztérium.
A neolitikum végén egy földrengés betemette a barlang bejáratát, örökre bezárva a lakók jelentős részét. Az üreget 1958-ban fedezték fel barlangászok, azóta számos újkőkori leletet tártak fel ott. A csütörtökön ismertetett sír feltárása már tavaly befejeződött, de a C14- és a DNS-vizsgálat csak a közelmúltban fejeződött be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.