Megtalálták Ámon isten temploma őrzőjének sírját
2015. március 4. 10:00 MTI
Ámon egyiptomi isten temploma őrzőjének, Amenhotepnek a sírjára bukkantak amerikai régészek Luxorban.
Korábban
Az egyiptomi régészeti minisztérium keddi közleménye szerint a sír valószínűleg a 18. dinasztia korából (i.e. 1543-1290) származik. A tárca által közzétett felvételek szerint a sírbelsőt élénk zöld és barna színű mintázattal díszítették hieroglifák kíséretében.
"A sírbelsőn pompás életképek láthatók, amelyeket élénk színekkel festettek a vakolatra. Számos életkép Amenhotepet és feleségét ábrázolja, például egy áldozati asztal előtt, az egyik festmény egy fáraó gyermeket dajkáló istennőt ábrázol és vannak életképek az akkori mindennapokról is" - közölte Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter.
A sírt amerikai régészek fedezték fel, akik egyiptomi felügyelők egy csoportjával dolgoznak a Kairótól 700 kilométerre délre fekvő Luxorban. A templom őrzőjének végső nyughelyében ismeretlen okból vandál módon még az ókorban kárt tettek. Szándékosan eltávolították az eltemetett nevét és rangját, néhány hieroglifát és életképet, valamint Ámon isten nevét - közölte Szultán Ejd, a minisztérium Felső-Egyiptomért felelős igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap