2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint ezer nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a hidegháborúban

2014. október 28. 09:47 MTI

 Több mint ezer nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a második világháború végétől egészen a 90-es évekig - közölte hétfőn a The New York Times olyan levéltári adatokra hivatkozva, amelyek titkosítását a közelmúltban oldották fel. 

A lap szerint azt korábban is lehetett tudni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a Szövetségi Nyomozó Iroda(FBI) és a katonai hírszerzés zsoldjában szolgáltak nácik és kelet-európai kollaboránsok, ám az amerikai kormány a legfrissebb adatok fényében sokkal többet alkalmazott közülük, mint amennyit korábban feltételezni lehetett, sőt egyes esetekben a szakszolgálatok még fél évszázaddal a háború után is megpróbálták leplezni a velük való kapcsolataikat. További dokumentumok titkosításának feloldása után a The New York Times szerint a mostaninál is több együttműködőre derülhet fény az amerikai szerveknél.

Az 50-es években J. Edgar Hoover, az FBI és Allen Dulles, a CIA igazgatója, valamint más amerikai biztonsági szervek vezetői úgy gondolták, hogy a volt náciknak a szovjetekkel szembeni hírszerzési értéke nagyobb súllyal esik a latba az "erkölcsi tévedésüknél", vagy az általuk esetenként elkövetett háborús bűnöknél. Hoover, aki személyesen hagyta jóvá néhány náci informátor alkalmazását, "szovjet propagandának" minősítette a háborús atrocitásokkal kapcsolatos vádakat, Dulles pedig a dokumentumok tanúsága szerint úgy vélekedett, hogy a "mérsékelt" nácik "hasznosak lehetnek" Amerika számára.

Otto von Bolschwing, aki a lap szerint a "végső megoldásért" - így a magyar zsidók százezreinek haláltáborokba való deportálásáért - felelős Adolf Eichmann mentora és egyik fő munkatársa volt, s akit a CIA európai kémkedésre szerződtetett, majd, mintegy jutalomként, 1954-ben New Yorkban telepített le, a CIA-hoz fordult segítségért, amikor izraeli ügynökök Argentínában foglyul ejtették Eichmannt.

Maga az amerikai hírszerzés is aggódott amiatt, hogy nyilvánosságra kerülhet a Bolschwing és az Eichmann közötti kapcsolat. 1961-ben az ügynökség arról biztosította az exnácit, hogy az sosem fog kiderülni. Bolschwing ezután két évtizeden át háborítatlanul élt, mígnem 1981-ben, néhány hónappal a halála előtt lemondott az amerikai állampolgárságáról.

1980-ban az FBI még az amerikai igazságügyi minisztérium nácivadászai előtt is elhallgatta, hogy mit tud 16 olyan náciról, akik közül 11 korábban, öt pedig még akkor is aktív informátora volt. 1994-ben, amikor az amerikai igazságügyi minisztérium Bostonban eljárást indított a litván Aleksandras Lileikis ellen, akinek a CIA aktái szerint is köze volt 60 ezer zsidó legéppuskázásához, az ügynökség egy ügyvéd közvetítésével próbált meg nyomást gyakorolni az ügyészekre.

A lap szerint a hidegháború éveiben Maryland államban az amerikai hadsereg volt náci tiszteket képzett ki a Szovjetunió elleni invázióra. Connecticut államban egy volt náci fegyőr a CIA megbízásából azt tanulmányozta, hogy vajon hordoznak-e titkos üzenetet a kommunista blokk országai által kibocsátott postai bélyegek. Virginiában "Hitler egy vezető tanácsadója" titkos eligazításokat tartott szovjet ügyekben. Németország szovjet megszállási övezetében volt SS-tisztek fektettek le a hírszerzés által használt kábeleket és figyelték meg a vasúti forgalmat.

A feloldott titkosítású hírszerzési értékelésekből ugyanakkor az is kiderült, hogy a náci kémek nem ritkán alkalmatlannak, mi több, olykor megrögzött hazudozónak, csalónak, sikkasztónak, néhány esetben pedig szovjet kettős ügynöknek bizonyultak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár