2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Embriotómiát hajtottak végre egy 19. századi magzaton

2014. október 6. 08:47

Az anya méhében darabolták fel azt a 19. századi, mumifikálódott magzatot, amelyet öt éve, a l’aquilai földrengés során találtak meg; a kutatók szerint a műtétre valószínűleg akkor került sor, amikor az anya élete veszélyben forgott.

A mumifikálódott magzatot öt évvel ezelőtt, a l’aquilai földrengés során találták meg olasz szakemberek. A földrengés 2009. április 6-án rázta meg az olaszországi L’Aquilát, a katasztrófának legalább 309 halálos áldozata volt, s 3-10 ezer épület rongálódott meg a rengés következtében, köztük a közeli casentinói Keresztelő Szent János templom. Ekkor tárultak fel azok a mára elfeledett, föld alatti termek, ahonnan több mumifikálódott emberi maradvány került elő, így a magzat is, amelynek korát 170 évesre becsülték a szakemberek.

Mikor megröntgenezték a múmia magzatát, kiderült, hogy a csontok furcsa helyzetben láthatók a pólyán belül. Medencecsontjának és állkapcsának formáját nem tudták meghatározni, így a magzat - amelynek korát 29 hetesre becsülték -  neme homályban maradt. A magzat több helyen sérült, feldarabolt koponyáját elválasztották gerincétől, karjait pedig az izületeknél a törzsétől - ilyen eljárásokat nem alkalmaztak a post-mortem eljárások során. "Minden jel embriotómiára (a meg nem született magzat feldarabolása) utal" - fogalmazott Ruggero D'Anastasio, a felfedezésről írt tanulmány orvosprofesszor szerzője.

A kutató szerint az embriotómia gyakori jelenség volt az antikvitásban. Alexandriában, illetve később Rómában is ismerték az 1-2. században, s akkor alkalmazták, amikor az anya élete egy komplikáció miatt veszélybe került, vagy a magzat már elhalt, mások szerint pedig az abortusz egyik legbrutálisabb módszere volt a középkorban. A magzat részeit a műtét után anatómiai pontossággal összeillesztették, ami arra utal, hogy a meg nem született gyermeket nagy tisztelet övezte a korban, írják a kutatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár