A szakállas magyar bárónő története

2014. május 12. 15:24 Tóth Judit

Az egész világ a "szakállas nő", Conchita Wurst transzvesztita osztrák előadónak az idei, Koppenhágában tartott Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelméről beszél. A verseny dán szervezői a toleranciát hirdették meg az idei fesztivál központi témájaként, és a meleg büszkeséget hirdető szivárványszínű zászlók egész héten lengtek Koppenhága szerte, azonban Fehéroroszországban, Örményországban és Oroszországban sokan követelték, hogy a dalfesztivál közvetítésekor vagy takarják ki Wurstot a képernyőről, vagy ne közvetítsék az osztrák versenyző előadását. Kevesen tudják, hogy a 19-20. században Magyarországon is élt egy "szakállas nő": ő volt Barcsy Szidónia.

Korábban

A hét törpe kalandjai Auschwitzban

Barcsy Szidónia Pest-Budán született, 1866. május 1-jén. Semmi különös nem volt rajta, szép volt és bájos, s idővel igazán mutatós fiatal nővé cseperedett. Akadtak is udvarlói bőven - többek között báró Barcsy Antal lovaskapitány, akinek végül sikerült is elnyernie a kezét. Szidónia 19 éves volt, amikor világra hozta közös gyermeküket, Nicut. A nagy boldogság azonban sajnos nem tartott sokáig, 12 nappal később ugyanis a fiatal báróné rémülten vette észre, hogy arcán szakáll kezd burjánzani. Nem engedhette, hogy ezt a férje is észrevegye, ezért nekiállt egyesével kihúzogatni a nem kívánatos szőrszálakat.

Egy ideig sikerült titokban tartania, milyen szerencsétlenség érte, ám aztán a szakálla olyan mértékben kezdett nőni és erősödni, hogy Antalnak is szemet, pontosabban kezet szúrt, amikor megsimogatta hitvese orcáját. A férj meglepő módon elég jól fogadta, sőt megtiltotta feleségének, hogy az eltávolításával bajlódjon. Ezek után ismét felhőtlenül boldog napok következhettek volna, ám feltűnt nekik, hogy a gyermekük túlságosan kicsi, s ezt aztán az orvos is megerősítette, sőt közölte a párral, hogy Nicu liliputi.

A bajok tovább gyarapodtak, ugyanis Antal üzleti számításai nem jöttek be, s elveszítette a vagyonát. Ebben a szorult helyzetben Szidónia különleges adottsága jelentette az egyetlen mentőövet a számukra. Vidékre mentek, és szenzációként - természetesen pénz fejében - mutogatták az egyébként még mindig csinosnak számító asszony hosszú szakállát. Itthon azonban kevesen voltak hajlandók fizetni az efféle látványosságért, úgyhogy miután a családnak sokat kellett nélkülöznie, elhatározták, hogy meghódítják Nyugat-Európát.

A sikerhez külföldön is kevés lett volna egy szakáll, de bárói ranggal kiegészülve már elegendő volt ahhoz, hogy megkeressék a napi betevőjüket. Időközben a kis Nicu 12 éves lett, s elkezdtek iránta is érdeklődni, sőt munkát kapott egy cirkuszban. Beutazták Európát, 1903-ra pedig sikerült annyi pénzt megtakarítaniuk, hogy átkeljenek az Atlanti-óceánon, és letelepedhessenek Amerikában. Ott még nagyobb szenzációnak számított, hogy egy szakállas európai bárónénak liliputi fia van, ezért azonnal kaptak egy cirkuszi szerződést.

Idővel azonban Szidónia egyre kevésbé tudta lenyűgözni a közönséget, s kénytelen volt felhagyni a fellépésekkel. Ráadásul 1912-ben elhunyt a férje, így örömöt már csak az okozott számára, hogy a még mindig nagy népszerűségnek örvendő fiát időnként elkísérhette a cirkuszba. 1914-ben feleségül ment Nicu egyik kollégájához, „a leghosszabb hajú cherokee indiánhoz”, akivel boldogan élhettek volna, ha nem fogy el olyan nagyon hamar az Antaltól örökölt kicsike vagyon. Szidónia kénytelen volt elfogadni egy régi cirkuszi ismerőse által számára felkínált állásajánlatot, s élete végéig, azaz 1925. október 19-éig (59 éves koráig) neki dolgozott. A feljegyzések szerint cukorbetegségben hunyt el.

Nicu Kansas-be költözött, és folytatta karrierjét. Egész életében elvárta, hogy felnőttként kezeljék, így amikor 91 éves korában eltávozott az élők sorából, végrendeletének megfelelően egy speciális, kifejezetten neki készített koporsóban, nem pedig gyerekkoporsóban helyezték végső nyugalomra.