1. világháborús német hajót hozott felszínre a vihar
2014. február 27. 08:56
Közel száz éven át lapult a vízben az az első világháborús német hajó, amelynek roncsát egy hatalmas vihar hozta felszínre Anglia legnyugatibb részén.
Korábban
A német SV Carl az első világháborúban süllyedt el Anglia partjainál, egy hatalmas vihar azonban a felszínre hozta a mintegy 18 méter hosszú roncsot, a hullámok pedig megszabadították a hajót fedő több tonnányi homokrétegtől. A roncs Cornwall megye északi részén, egy Padstow melletti öbölben található.
A roncsokat egy filmrendező, a közelben nyaraló Crispin Sadler találta meg, mikor éppen megnézte, hogy milyen károkat okozott a területen a december óta tomboló vihar. Mint elmondta: mindig is tudták, hogy van itt egy roncs, de azt nem, hogy pontosan hol kell keresni.
A Hamburgban regisztrált hajó az első világháború kitörésekor a cardiffi kikötőben volt. Később a britek megszerezték és éppen Londonba vontatták volna, amikor 1917. október 7-én viharba keveredett és elsüllyedt.
Az évek folyamán többször is megvizsgálták a hajóroncsot és minden mozdíthatót elvittek róla - végül hagyták, hogy a homok ellepje a hajó megmaradt részeit, a törzsét és az árbocokat. Most meglepően jó állapotban került elő, de - fogalmazott Sadler - sajnos ismét el fog tűnni a kíváncsi szemek elől, ha a homok újra beborítja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap