Még keresik a pápa vérét
2014. január 31. 11:08 MTI
Egyes jelentések szerint két, mások szerint három fiatalt vettek őrizetbe az olasz hatóságok, amiért elloptak egy ereklyét, a II. János Pál pápa vérével átitatott szövetdarabot az aquilai San Pietro della Ienca templomból. A kegytárgyat azonban továbbra sem találják.
Korábban
A Primadanoi nevű helyi internetes lap közzétette, hogy a húszas éveikben járó tolvajok beismerték a bűncselekményt. Ketten közülük kábítószerfüggők, és már korábban is kerültek összetűzésbe a hatóságokkal. Azután vették őrizetbe őket, hogy néhány nappal az ereklye eltűnése után megtámadtak egy jegyszedőt egy autóbuszon.
A pápa vérével átitatott szövetdarab aranyozott tartóját megtalálták, azonban magát az ereklyét továbbra is keresik. Csütörtökön a rendőrség l'Aquila település külvárosát fésülte át a relikvia után kutatva. A hatóságok elmondták, hogy a gyanúsítottak eldobták a kegytárgyat, mert nem voltak tisztában az értékével, és nem emlékeznek a pontos helyszínre.
A lopást a múlt hét végén követték el. Az ereklyével együtt egy kisebb méretű feszületet is elvittek a templomból. A lengyel pápa vérét őrző ereklyéből az egész világon három van. Az egyik azért került a l'Aquila közeli San Pietro della Ienca templomába, mivel II. János Pál gyakran járt ide az Appenninekben töltött pihenései során. A szövet egyébként akkor lett véres, mikor a pápa ellen 1981-ben merényletet követtek el.
A 2005-ben elhunyt II. János Pált április 27-én avatják szentté, az esemény közeledtével pedig sokat érhet a pápai ereklye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap