Ősi emberáldozás Kínából
2013. december 3. 09:38
Több mint nyolcvan női koponyát tártak fel régészek a kínai Sanhsziban; a nőket valószínűleg feláldozták.
Korábban
A tömegsírt az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban, az eddig feltárt legnagyobb újkőkori kínai város területén, a Simao romoknál találták meg. Az áldozatok testrészei nem kerültek elő, így szinte bizonyos, hogy a nőket feláldozták, amire valószínűleg a város megalapításához, illetve a városfal megépítéséhez kapcsolódó rituálé alkalmával került sor.
A szakértők szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy nagyobb tömegmészárlás, etnikai konfliktus lehetett abban az időben, mivel a korban teljesen bevett gyakorlat volt az ellenség, illetve a hadifoglyok feláldozása. A mostani felfedezés persze nem az első bizonyíték Kína korai történetéből az emberáldozásra. A királyokat és császárokat ugyanis általában ágyasaik vagy szolgálóik mellé temették, s általában őket gyilkolták meg először, néha például elevenen égették el az áldozatokat.
A Senmu megyében található romoknál jelenleg is folynak az ásatások, legutóbb pénteken arról számoltunk be, hogy feltárták a város négyezer éves erődítményeit. Két négyzet alakú őrtorony maradványai kerültek elő - Szu Csou-jung régész nagy jelentőségűnek nevezte a felfedezést, és kijelentette, hogy a lelet sokat segíthet az ősi kínai erődítmények régészeti kutatásában.
A Simao romokat 1976-ban fedezték fel, akkor kisebb település maradványainak gondolták, és csak tavaly derült ki, hogy a feltárt maradványok egy nagyobb település részei: a neolit korszak eddigi legnagyobb kínai városa került elő. Az ásatások során feltárták a városközpontot, valamint a település belső és külső szerkezetét. A régészek szerint a város 4300 éve épült és háromszáz évvel később, a kínai krónikákban feljegyzett első uralkodócsalád, a Hszia dinasztia idején néptelenedett el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.