2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Arafat halálára emlékeznek Ciszjordánia-szerte

2013. november 11. 17:22 MTI

Egész Ciszjordániában megemlékezéseket tartottak hétfőn Jasszer Arafat halálának kilencedik évfordulója alkalmából. Az utóbbi hetekben ismét találgatások kaptak lábra arról, hogy a néhai palesztin vezető mérgezés áldozata lett.

A legjelentősebb ünnepség Náblusz városában volt, ahol több ezren, köztük diákok és magas rangú palesztin politikusok emlékeztek meg a palesztinok egykori irányítójáról. Arafatot az általa elért sikerek miatt az izraeli megszállás elleni "forradalom vezetőjeként" méltatták. Ciszjordánia több településén nemzeti lobogókat lengető és a néhai elnök fényképét a magasba tartó fiatalok felvonulásával vette kezdetét a megemlékezési ünnepség. Csak egyetlen helyről, a hebróni Bet Omar településről érkezett jelentés rendbontásról: ott rövid időre összecsaptak egymással az ünneplő palesztinok és az izraeli katonák.

Arafat 75 éves korában, 2004. november 11-én hunyt el egy Párizs melletti katonai kórházban. Az egykori palesztin vezetőt az izraeli hadsereg által akkor már három éve körbezárt rámalláhi székhelyéről szállították Franciaországba. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták. Földi maradványait özvegye engedélyével 2012 novemberben hantolták ki. Mintegy hatvan mintát vettek a tetemből, majd felosztották azokat az elemzésére felkért svájci, francia és orosz szakértők között. A vizsgálatot szigorú titoktartás mellett egymástól függetlenül, külön-külön végezték el.

Múlt pénteken egy hivatalos palesztin vizsgálóbizottság Izraelt tette felelőssé Arafat haláláért. A lausenne-i egyetem szakértői múlt héten napvilágra került jelentésükben megállapították: az Arafat földi maradványaiból vett mintákban a radioaktív polónium koncentrációja a normális értéknél 18-szor nagyobb volt, ami valószínűsíti, hogy a néhai palesztin vezető mérgezés áldozata lett. A svájci csoport ugyanakkor nem tudta száz százalékig megerősíteni ez utóbbi feltevést, mert - mint mondták - a végső bizonyítékok még hiányoznak.

Néhány magas rangú palesztin tisztségviselő szerint már elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy Arafat halála ügyében nemzetközi vizsgálatot követeljenek. Orosz szakértők kizárták, hogy az egykori palesztin vezetőt megmérgezték volna polóniummal. A francia vizsgálat eredménye egyelőre hiányzik. Mindeközben a Hamász radikális palesztin szervezet ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben betiltották az Arafat haláláról való megemlékezéseket annak nyomán, hogy egy új palesztin csoportosulás az Arafat-emléknap alkalmából tüntetéseket akart szervezni a Hamász ellen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár