Elfeledett Warhol-képeket állítanak ki
2013. április 29. 12:20 MTI
Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.
Korábban
A képeket a Daily Express című brit lap fotográfusa, Steve Wood készítette az amerikai képzőművészről 1981-ben a francia Deauville egyik szállodájában.
A felvételeket, amelyek egyikén hatalmas napraforgóval pózol Warhol, annak idején nem publikálták és egészen 2012-ig nem kerültek nyilvánosságra. A fotográfiákat május 2. és 12. között nézhetik meg az érdeklődők a Lost Then Found (Elveszett, majd megtalált) című tárlaton.
"A fotózás könnyed és ösztönös volt. Andy rám bízta, hogy úgy fotózzam, ahogy akarom, kihozva belőle a legjobbat" - emlékezett vissza Wood. A fotográfus elmondta, hogy a képek az irattárában porosodtak az elmúlt több mint harminc évben. "Deauvilleből hazatérve tele voltam hírességekről készített fotográfiákkal, amelyek közül csupán néhányat választottam ki publikálásra, a többiről pedig elfeledkeztem" - idézte fel Wood.
Tavaly azonban az egyik barátjával folytatott beszélgetés eszébe jutatta a fotográfiákat, amelyeket azonnal elő is keresett gyűjteményéből - adta hírül a BBC.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap