Andy Warhol-kiállítás Kínában Mao-képek nélkül
2012. december 18. 14:33 MTI
Sajtóértesülések szerint Andy Warhol kínai kiállításának nem lesznek részei a művész Mao Ce-tungot ábrázoló képei, azok bemutatását ugyanis a pekingi kulturális minisztérium nem engedélyezte.
Korábban
A művész eddig legnagyobb vándorló kiállításán több mint 300 műalkotást, így képeket, fényképeket, rajzokat, háromdimenziós installációkat és filmeket mutatnak be. A 2012-2014 között Ázsiában túrázó, 15 perc halhatatlanság címet viselő tárlat Szingapúrban, Hongkongban, Pekingben, Sanghajban és Tokióban lesz majd látható.
A kiállítás részeként Warhol híres képeit, Marilyn Monroe-t vagy Jackie Kennedyt bemutató nyomatait is láthatja majd az ázsiai közönség, ugyanígy Mao Ce-tungról, a Kínai Kommunista Párt vezetőjéről készült tíz képét, utóbbit ugyanakkor kizárólag a szárazföldi Kínán kívül.
Sajtóértesülések szerint a pekingi kulturális minisztérium nem engedélyezte a Maót ábrázoló képek kiállítását, ezt a minisztérium maga még nem, az ügyhöz közel álló sanghaji források viszont már megerősítették. A lépés azért meglepő, mert Mao Ce-tung kultusza virágzik Kína nagyvárosaiban: számos boltban lehet kapni az ország egykori első emberét ábrázoló pólókat, festményeket, kulacsokat, hűtőmágneseket, de akár Maós hamutálat vagy söralátétet is vehetnek a vörös nosztalgiát érzők.
A cenzúra ellenére komoly sikert várnak a kiállítástól a szervezők: Szingapúrban 175 ezren látogatták meg, a hongkongi zárás után Pekingben és Sanghajban a remények szerint mintegy kétmillióan lesznek kíváncsiak rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap