2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szerelmek a Fehér Házban

2012. november 6. 10:01

Az átlagember számára talán nincs vonzóbb és érdekesebb, mint meglátni az úgynevezett hatalmasok botlásait. Ez azért is lehet így, mert a különböző ballépések és erkölcsi normasértések fényében a mi gyengeségeink is más megvilágításba kerülnek. Ez alól az Egyesült Államok elnöke – akire gyakran úgy utalnak, mint a szabad világ legerősebb embere, illetve az amerikai politikai rendszer és hatalom első számú megtestesítője – sem lehet kivétel.

Bevezetés

Annak ellenére, hogy az átlag amerikai viszonylagosan jól ismeri a politikai rendszer működését, érdeklődését elsősorban nem a belpolitikai csatározások vagy külpolitikai események kötik le: sokkal inkább az elnökök magánéletének rejtett vagy vitatott elemei. Az Egyesült Államok első embere, aki kevés kivétellel természetesen házasember, üvegkalitkában él, és nem bújhat el a média árgus szemei elől, mivel gyakorlatilag John F. Kennedy elnöksége óta az Első Család, vagyis a First Family életének minden mozzanata megjelenik a nyomtatott és elektronikus sajtóban.

Bill Clinton és Monica Lewinsky 1998-as viszonya és az azt követő média- és politikai cirkusz nemcsak alapjaiban rengette meg a Fehér Ház erkölcsi megítélését, de reflektorfénybe helyezte az amerikai elnökök magánéletének kényesebb, kevésbé tárgyalt oldalait is. Cikkünk célja, hogy rávilágítsunk az elnökök magánéletének egy-egy romantikus vagy erotikus epizódjára.

Azt már a kezdetnél kijelenthetjük: a téma kutatója rendkívül ellentmondásos és vitatott területre lépett. A történész elbizonytalanodik, mivel hagyományos, elsődleges, illetve másodlagos források ritkán vagy alig állnak rendelkezésre. Egyfelől az elnökök munkásságának igen nagy irodalmuk van, amely ugyan magába foglalja az úgynevezett botrányos eseményeket, de a vitatott magánéleti elemek kisebbségben maradnak a politikai jellegű botrányokkal szemben. Másrészt több elnök esetében a magánéleti válság jelentős mértékű politikai próbatétellé vált.

Ha az elnöki magánszféra úgynevezett vadhajtásait vizsgáljuk, akkor nem kerülhető el, hogy megismerkedjünk a házasság intézményének amerikai puritán értelmezésével, illetve annak az amerikai közgondolkodásra gyakorolt hatásával. Ugyanakkor a téma tárgyalása előtérbe helyezi az elnöki karakter, illetve személyes megbízhatóság kérdését is.

Annak ellenére, hogy írásunk a történettudomány népszerűsítése mellett tudományos ismeretterjesztési célokat szolgál, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az amerikai kultúrtörténet szakmai berkeken kívül kevéssé ismert fő dokumentumát, Massachussetts gyarmat alapítója, John Winthrop 1630-ban elhangzott híres beszédét, amelyet az utókor a Város a hegyen prédikáció néven ismer. A beszéd, amelyet Winthrop a transzatlanti átkelésre váró southamptoni gyülekezethez intézett, úgy határozta meg közös vállalkozásuk célját, mint egy kivételes közösség felépítését, amely a világ minden polgára számára példát ad. Nos, az elnöki botrányok és félrelépések éppen ezt a küldetéstudatot és a kivételes nemzet ideológiáját biztosító diskurzust kérdőjelezik meg.

A Winthrop és mások által létrehozott puritán társadalmi berendezkedés alapja a család volt, amelynek integritását minden törvényes eszközzel megvédték az olyan fenyegetésekkel szemben, mint a házasságtörés és az alkoholizmus. Írásunk szempontjából érdekesnek bizonyulhatnak azok a szavak, amelyeket egy tiszteletreméltó puritán matróna a XVIII. században mondott a házasság intézményéről: „Férjes asszonyként nincs más célom és érdekem, mint az, hogy örömöt szerezzek az uramnak, akinek az életem minden szeletét alárendelem, azért öltözködöm, hogy örömét lelje benne, azért olvasok el egy verset, vagy merülök el egy színdarabban, hogy úgy tudjak társalogni, ahogy ő szeretné”

Mindezek fényében hogyan értékelhetjük a Fehér Ház lakójával kapcsolatos különböző botrányokat és erkölcsi kihágásokat? Az alábbiakban rövid áttekintést adunk néhány ismert és kevéssé ismert amerikai elnök magánéletének különös fordulatairól, amelyek a legmagasabb szintről intéztek támadást a puritán családerkölcs és a házasság intézménye ellen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár