Alkotmányellenes a román levéltári törvény
2011. december 8. 12:15 MTI
Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti parlament által elfogadott levéltári törvényt, amely lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását.
Korábban
A román képviselőház november elején fogadta el az új levéltári törvényt, amelynek az 1996-os jogszabály helyett kellett volna hatályba lépnie. Az új törvény egyebek között lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását. Az erre vonatkozó módosító indítványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három parlamenti képviselője nyújtotta be.
A javaslatuk számos vitát váltott ki, de végül bekerült a jogszabályba, hogy az egyházaknak visszaadható a kommunizmus idején tőlük elkobzott levéltári anyag. A jogszabály szerint a visszaszolgáltatandó iratokról mikrofilmes másolatot készített volna a levéltár, amely a tulajdonában marad. A törvénynek ez az előírása főként az erdélyi magyar történelmi egyházakat érintette volna, amelyek már tizenöt éve kérik az elkobzott levéltári anyagaik visszaszolgáltatását.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) fordult az alkotmánybírósághoz, s egyebek között a visszaszolgáltatás miatt is kérte a törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását. A taláros testület végül formai hibát talált. A grémium egyhangúlag úgy határozott, hogy a jogszabály elfogadása révén sérült a parlament kétházas törvényhozási jogalkotási elve, mivel a jogszabály jelentős változáson esett át a képviselőházban, amiről a szenátusnak nem volt alkalma véleményt nyilvánítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap