Nagyon sok kazettás bomba van még a világon
2011. november 16. 16:49 MTI
Hatvankilenc országban még mindig maradtak kazettás bombák, lövedékek és rakéták, annak ellenére, hogy egy nemzetközi szabályozás egy évvel korábban betiltotta használatukat - állította éves jelentésében egy 200 csoportból álló, londoni székhelyű ernyőszervezet szerdán.
Korábban
A tömörülés a kazettás lőszerek kivonásáról Genfben tanácskozó diplomaták előtt ismertette az adatokat.
Az ilyen jellegű, repülőgépről vagy földről indítható fegyverek nagy kockázattal járnak a polgári lakosságra nézve, mert vakon szóródva egészen kis darabokra esnek szét.
Egy kapszulából akár több száz apró robbanószerkezet szóródhat szét egy futballpályányi területen. Washington a vietnámi, az iraki és az afganisztáni háborúban vetett be ilyen fegyvereket, míg Oroszország (illetve a Szovjetunió) Angolában, Afganisztánban, Csecsenföldön és Grúziában. A februári határvillongásokban Thaiföld és Vietnám is ezekhez folyamodott.
Legutóbb Moammer Kadhafi erői használtak kazettás lőszereket áprilisban, mikor az ellenzékiek egyik központját, Miszrátát támadták.
A szervezet jelentése szerint Madrid júniusban megerősítette, hogy 2006 és 2008 között 1055 kazettás lőszert szállított Líbiának, de 2010 eleje óta nem volt ilyenre példa. Spanyolország 60 másik országgal együtt nemrég csatlakozott a lövedékek használatát betiltó, 2010. augusztus 1-jén életbe lépett új nemzetközi szerződéshez. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India és Pakisztán nem írta alá a dokumentumot.
Az ENSZ szerint a kazettás lőszerek elleni kampány 2006-ban kapott új lendületet, amikor Izrael egy hónap alatt mintegy 4 milliót szórt szét belőle Libanon felett a Hezbollah libanoni síita szervezet elleni háborúja során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.