Kutatók a holokausztáldozatok kelet-európai tömegsírjainak védelméért
2011. július 4. 10:31 MTI
A holokausztáldozatok kelet-európai tömegsírjainak védelméért emelték fel a szavukat kutatók pénteken Bukarestben, hogy "ne az elfelejtett áldozatok tömegsírjaira építsük Európát és a demokráciát".
Korábban
Meg kell találnunk ezeket a szétszórtan elhelyezkedő tömegsírokat, hogy az áldozatokért hozzátartozóik elmondhassanak egy imát - jelentette ki Patrick Desbois francia pap, aki évek óta járja Kelet-Európát - nevezetesen Oroszországot, Ukrajnát, Fehéroroszországot és Lengyelországot -, hogy a kivégzések tanúinak elmondása alapján megtalálja e sírok helyét.
Az általa alapított szervezet, a Jahad - In Unum ("együtt" héberül és latinul) 2004 óta 1850 szemtanú elmondása alapján már 650 tömegsírt azonosított kétséget kizáróan a legkülönbözőbb helyszíneken, lakott területeken kívül. Ezeknek a helyeknek a GPS-koordinátáit elküldte az AJC amerikai zsidó jogvédő szervezetnek, amely a német külügyminisztériummal együttműködésben a következő hónapokban indít el egy programot a fellelt tömegsírok védelmére.
"Az a tény, hogy ilyen sok tömegsír van Kelet-Európában, hűen érzékelteti azokat a módszereket, amelyeket a nácik és az őket támogató rezsimek - mint például a román - alkalmaztak emberek megsemmisítésére" - jelentette ki az AFP-nek nyilatkozva Radu Ioanid, a Washingtoni Holokauszt-Emlékmúzeum nemzetközi archiválási programjának igazgatója.
"Már az auschwitzi, treblinkai vagy sobibóri megsemmisítő táborok felépítése előtt több mint egymillió zsidót gyilkoltak meg Európa keleti felében. Őket nem deportálták sehova, hanem lakhelyük határában végezték ki, de a II. világháború idején tömegsírba temettek cigányokat, homoszexuálisokat, szovjet hadifoglyokat, lengyel értelmiségieket is" - tette hozzá Paul Shapiro, az emlékmúzeum kutatási központjának igazgatója.
A kutatók romániai fellépésének külön jelentősége, hogy az ország hosszú hallgatás után ismerte csak el, hogy része volt a zsidóság kiirtásában, s 2003-ban állítottak fel vizsgálóbizottságot a romániai holokauszt körülményeinek tisztázására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság azóta megállapította, hogy az 1940-1944 között román ellenőrzés alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. A bukaresti holokauszt-emlékmű felállítását is ez a bizottság javasolta, az emlékhelyet 2009 októberében avatták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.