2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Klaus Barbie pere DVD-n

2011. április 21. 11:06 MTI

A nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált az emberiség elleni bűnök miatt elítélt Klaus Barbie náci háborús bűnös pere, amely a maga nemében az első volt Franciaországban. Az életfogytiglani börtönre ítélt "lyoni hóhér" perének 37 napját filmre vették, ezt adták most ki egy hat DVD-ből álló sorozatban, amely szerdán került forgalomba.

"Ebben az esetben nincs szó válogatásról, és ez a film nem elfogult, nem a készítők véleményét kívánja kifejezni: mintegy húszórás 'nyers archívum' ez, amely a per 145 óráját sűríti össze" - magyarázta el a sajtónak Dominique Missika asszony, aki a sorozat kiadója és egyben vezető történésze is. "A lehető legszorosabban követtük a pert úgy, ahogy lezajlott. Ez a tárgyalás egyszerre volt szokványos és rendkívüli. Megjelenik a sorozatban valamennyi tanú és a tárgyalás valamennyi ülése" - tette hozzá.

Klaus Barbie pere 1987. május 11-étől július 4-ig tartott, 107 tanú és szakértő jelent meg a tárgyalóteremben, a felpereseket 39 ügyvéd képviselte, a vádlott védelmét három látta el. A nem egyszer drámai bírósági tárgyalás lehetővé tette az életben maradt áldozatoknak, hogy szembenézzenek egykori hóhérukkal, aki hírhedt volt a vallatások során tanúsított kegyetlenségéről.

Daniel Borgeot, a filmfelvétel készítője elmondta az AFP-nek, hogy ma is élénken emlékszik a 24 évvel ezelőtti perre. "Nagyon erős emóciókat keltett a tárgyalás, de akkor még azt hittük, hogy a nagyközönség sohasem fogja látni ezeket a felvételeket."

Klaus Barbie, az emberiség elleni bűnök vádjával bíróság elé állított egykori SS-Hauptsturmführer több száz zsidó deportálását szervezte meg. Emellett számos francia ellenálló letartóztatását irányította. Az utóbbiak egyike Jean Moulin volt, a francia ellenállás hőse, a különböző irányzatú ellenállási mozgalmakat összefogó országos tanács vezetője, akit aztán a nácik kivégeztek. Moulin vallatását Barbie vezette, de az ellenálló semmit sem árult el kínzóinak. Klaus Barbie 1991-ben, a börtönben halt meg.

A francia-német Arte tévétársaság és a francia audiovizuális intézet, az INA által kiadott DVD-táska hat lemezt tartalmaz, ezeket tizenkét háttérinterjú egészít ki. Ez a DVD-sorozat "állampolgári mű" - mondta az AFP-nek Alain Jakubowicz, aki a felperesek egyik ügyvédje volt a perben. "Nem szabad jogi vagy történelmi műnek tekinteni, de ebben a perben kézzel foghatóvá válik, mit jelent az, hogy emberiség elleni bűntett."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár