Bemutatták a "lengyel Anne Frank" naplóját
2011. március 21. 15:13 MTI
Először mutatták be német nyelven a "lengyel Anne Frank", vagyis Rutka Laskier naplóját a lipcsei könyvvásáron.
Korábban
A berlini Aufbau kiadónál megjelent kötet mellett az MDR közép-németországi rádió- és tévéállomás a könyvvásáron a napló hangjátékváltozatát is bemutatta.
Rutka Laskier a lengyel kisvárosban, Bendzinben született egy zsidó család gyermekeként 1929-ben. 1943 januárjában, tizennégy éves korában fogott hozzá a naplóíráshoz, amelyet egészen négy hónappal későbbi Auschwitzba történő deportálásáig folytatott. Összesen húsz bejegyzés készült el a vékonyka füzetben. "Ez a negyedik év a pokolban" - írta első mondatában a kislány. Családjának ekkor kellett elköltöznie a város zsidó gettóvá alakított területére, ahol aztán Rutka barátságot köt a szintén itt élő zsidó lánnyal, Stanislawa Sapinkával.
A lengyel lány naplójának létezése évek óta ismert: a ma már 92 éves Sapinka 2005-ben jelent meg Rutka naplójával a bendzini zsidó kulturális egyesület vezetőjénél, Adam Szydlowskinál, aki a feljegyzések alapján hozzáfogott a család megkereséséhez. Rutka, az édesanyja és testvére nem élte túl a háborút, egyedül a családfő maradt életben. A férfi Izraelbe költözött, ahol újranősült, és hosszú ideje nem mesélt múltjáról. Sokáig második házasságából született lánya, Sarah Scherz sem tudott meggyilkolt féltestvéréről.
A napló először 2006-ban lengyelül, majd héberül és angolul jelent meg. Ezt követően francia, spanyol, portugál, olasz és japán nyelvre is lefordították. Az eredeti példányt Jeruzsálemben a Jad Vasem emlékhelyén őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap